7. fejezet: A gyilkosom tükörképe

Harry szemszöge:

Egy álomszerű tájon voltam, ami igaz, álom volt. Az ég tűz színeiben játszott, narancssárga, sárga, piros és fehér. A horizont mintha égett volna, egyszerre volt gyönyörű, lenyűgöző és rémisztő.

Egy mezőn voltam, ahol rengetegféle virágok nyíltak. Volt rózsa, százszorszép, liliom, orchidea, kamilla, jácint, kakukkfű, és amit még el lehet képzelni. Voltak olyan virágok is, amilyet még életemben nem láttam. Például volt egy, aminek a szára sötétzöld volt, vékony, sűrű tüskés, a szirmai tulipán formájúak és halvány rózsaszínbe öltözött, melyeknek a vége visszahajlott és kék színben pompázott. Minden színt felvett a mező, amit csak el lehetett képzelni. Citromsárga, mályva lila, ég kék, rózsaszín, ibolya lila, bézses krémszerű szín is előbukkantak néhol.

A virágmező bódító illata töltötte be az orromat. Az ég most beborult, a rengeteg tört fehéres felhők tömörültek egymásba, és csak egy hatalmas fénysugár tudott csak áttörni rajta. A fénynyaláb alatt egy lány volt. A göndör hullámokban leomló haját a ragyogás arannyá változtatta, a bőre porcelánszerű volt, mint egy porcelán babának. Karcsú volt a teste és a domborulatai formásak, és ide láttam a szeme színét. Türkizkék, egy kis leheletfinom zölddel keverve, akár egy mű, egy festmény lenne, de szerintem még a legnagyobb művészek sem tudták volna ezt a színt kikeverni, sem lefesteni, annyira egyedi volt. Az orra pisze volt akár egy kisbabának, de még akkor sem tette azt az arcot gyerekessé, hanem mintha Istennő lenne. Az orcája pedig pirospozsgás volt, az ajkai teltek voltak, akár egy érett barack. Hosszú fehér ruhát viselt, melynek uszálya a levegőbe repkedett mellette. Olyan volt a napfényben akár egy angyal, vagy akár egy hercegnő, aki a megmentésére vár. A kezét kinyújtotta felém és az arcán pedig hirtelen fájdalom érzése tükröződött, és megszólalt.

- Segíts!

A hangja a fejemben zengett. Elindultam felé, de a fény elkezdett halványulni és vele együtt a lány is. Futottam felé, és mikor megfogtam volna a kezét felkeltem. Mi történt? Mi volt ez az álom? Még soha nem láttam ilyet. Daniel rontott be a szobámba, és gyorsan vette a levegőt.

- Mi történt?- tettem fel kicsit gorombán a kérdést.

- Azonnal gyere! Niall hozott egy lányt, aki haldoklik. A te segítséged kell. 

Ezzel már mentem is. Lementem a lépcsőn és Mackenzie, Gemma is ott voltak, és egy magas férfi, akin érezhető volt, hogy ő is vérfarkas, de nem a Falkába tartozott.

- Harry! Gyere gyorsan- mondta sietősen Mackenzie, az alfánk. Egy lányt fektettek az ebédlőasztalra, mert csak ott volt elég hely. Ismerős volt, de nem tudtam honnan. Megnéztem a pulzusát és nagyon gyenge volt, valami zöld massza volt a kezén és lehetett látni, hogy beivódik a bőrébe...

- Lehetetlen!- mondtam suttogva. Ezzel csak régen találkoztam az anyámnál, egy Fantom tette vele ezt, de meghalt.

- Mi lehetetlen, Harry?- kérdezte Niall elcsukló hangon. Csak most vettem észre, hogy ő is itt van és könnyek csillogtak az arcán. Ismerte volna a lányt?

- Egy Fantom tette ezt. 

Mindenki tudta, hogyan halt meg édesanyám és megdöbbentek.

- Próbáld meg, kérlek!- kért meg a szőke és kék szemű barátunk, szinte könyörgött.

- Megpróbálom, ami tőlem telik.

Ezzel megemeltem és kezembe vettem, föl a szobámba, ahol nem fogom elkövetni ugyanazt a hibát, mint anyámnál. Fent letettem az ágyamra és bementem a fürdőmbe meleg vizet engedni a kádba. Kevés volt az időnk ezért megpróbáltam a leggyorsabban mindent csinálni. A vízbe beletettem egy kis olajt, gyógyfüvet és frissen készített rózsavizet. A lányhoz mentem és levettem róla a pólót, a nadrágot, de a fehérneműt rajtahagytam. A karomba fogtam gyönge testét és beletettem a gőzölgő gyógyvízbe, ami meglehetősen a zöld masszát kitisztítja a bőréből.  Ha szerencsénk van, akkor még nem került a vérébe.

Miközben beletettem a vízbe a hátán, a lapockájától egészen a gerince közepéig hegek voltak. Összevissza. Voltak, amik nagyon látszódtak, és még sebesek voltak, azok biztos mélyek lehettek és csak karmolások. Ez a lány sok mindent megélhetett. A teste már benne volt nyakig a meleg vízben. Közelebbről megnézve a haja arany színben pompázott, az arca porcelán... Ő volt az álmomból a lány. Ő volt az. Hogy lehetséges ekkora egybeesés? Ez nem véletlen volt. A vízben már lehetett látni a zöld masszát, amik már nem ragadt a lány testére. A vízben lebegtek a zöld massza darabok. Olyan mintha méz lett volna, ragadósak és nyálkásak. Egyre jobban megtelt a masszával a víz felszíne, ezért a lányt kivettem a vízből és egy törülközőre lefektettem. A bőre néhol fel volt dagadva és ahol megérintettem, ott nyálka folyt ki. Vizet cseréltem és beletettem a lányt. Muszáj volt az összes nyálkát eltávolítani a testéből, mielőtt a vérébe kerül. A méreg akár a kobráé, bénító aztán megöl.

 Angelique szemszöge:

Mindenem fájt, lángolt. Alig éreztem a végtagjaimat és a fejem lüktetett, mintha ott dobogna a szívem. Olyan érzés volt mintha kicsi lángok keltek volna életre a bőröm minden szegletén. Kinyitottam a szememet, alig láttam valamit, csak a meleget éreztem, ami biztonságosan körülölelt. Mintha egy meleg takarót raktak volna rám, ami megvéd. Valaki mindig volt mellettem és vigyázott rám, és a jelenléte mindig megnyugtatott. Mikor már fáztam, vagy melegem volt, megoldotta a dolgot.

Nem tudom mióta feküdtem, de már jobban voltam sokkal. Mikor már tisztán láttam, megnéztem, hol is vagyok. Egy kis szobában voltam, ahol a falak kék színűek voltak. Egy nagy szekrény volt, és egy íróasztal, mellette telis-tele volt fiolákkal, könyvekkel, növényekkel és dobozokkal. Furcsa volt a szoba. Gyengének éreztem magam, mintha most futottam volna le a Maratont. Mindenem zsibbadt, kimerült és sajgott. Felkeltem az ágyból, de csak úgy tudtam megállni a két lábamon, hogy a falnak támasztottam magam. Mi történt? Miért is vagyok itt? Gondolkoztam és a gondolataim megtöltöttek. Niall, Fantomok, a fekete rózsa, a zöld massza. Hogy kerültem ide, és ahol vagyok, ott ellenség vagy barát van?

Az ajtó kinyílt és a lelkem segítségért fohászkodott Istenhez. Nem hittem a szememnek, egyszerre a gyász, fájdalom és dühérzései törtek fel bennem, amik lassan szétrobbantak bennem, mint egy hatalmas léggömb. A hátam neki nyomult a falnak. Minél messzebb akartak kerülni tőle. Undor fogott el és düh szorongatta a gyomromat, ami váratlanul görcsbe rándult.

-Lehetetlen!- suttogtam a levegőbe. Hiszen láttam kimúlni az élet utolsó apró szikráját a vérvörös szeméből. Most zöld, de engem nem lehetett becsapni, biztos valami trükk lehetett. Azok a barna, hosszú loknik, a fehéres bőr. Azok a szemek. A szívem a számban dobogott észveszejtően. Nem tudom hogyan csináltam, de mikor ugrottam a levegőben, átváltoztam. A bőröm leszakadt rólam a ruhákkal együtt és már az egész farkas lényem készen állt a támadáshoz, a fájdalmas változás nélkül. A fiút a földre terítettem. Ő volt az.  A hideg bőrű és agyarakkal élt fiú. Az anyám, Jack és az én gyilkosom is egyben.