2014. március 26., szerda

11. fejezet: Végre újra látom

Sosem gondoltam volna, hogy akiket nem ismerek, azokkal megosztom a vadászat örömét. Eddig sosem vadásztam a Falkám nélkül, soha. Most pedig már két Falkával, vagyis a Falkáimmal leltem örömét ennek a vadászatnak. Az idő tökéletes volt, a hold fénye bevilágította azokat a gyönyörű tisztásokat, így segítve nekünk a vadászatban, hogy lássuk a zsákmányunkat. Mindenki egyszerre mozdult, egy farkasként ejtettük el a zsákmányunkat. Mintha nem is két Falka vadászott volna, hanem csak egy farkas.
Mire fáradtan és éhség érzésétől elköszöntünk és hazaértünk, bedőltem az ágyamba. Nem volt nagy ház, de erre az egy estére tökéletes volt. Nagy nehezen mindenki elfért, de nem hisztiztünk. Fáradtak voltunk és rögtön elaludtak, kivéve engem. Zavart, amit a bölcs tekintetű férfi, Mackenzie mondott:
„Nincs több Falka rajtunk kívül.”
Ez az egy mondatot ismételgette az-az idegen hang. Mikor még iskolába jártam, nagyjából két éve, akkor ott éreztem hozzám hasonlóakat, de amióta anya kiíratott onnan, nem tettem be a lábamat oda. Igazából inkább a területünkön kívül még nem jártam attól a naptól kezdve. A mai napig. Egy másik Falka területén vagyok, a Falkámmal. Egy ötlet merült fel bennem, amiért kockázatot vállalni kell.
****
Régen nem láttam. Utánanéztem és még mindig odajár abba suliba. Reménykedve indultam utamra. A kocsiba beszállva a hasam görcsbe rándult. Féltem. Most először lépem át a biztonságos küszöböt, magamtól. Nem erőszakkal vagy segítséggel, hanem magamtól. A döntésem az, hogy megteszem a kockázatot. Senkinek nem szóltam a kiruccanásomról, és bízom benne, hogy senki sem vette észre. Miközben erősen markoltam a kormányt, (ami majdnem behorpadt az erőmtől) valaki megkopogtatta mellettem az ablakot. Úgy megijesztett az illető, hogy felpattantam, de sajnos az autó belső terének a tetejébe bevertem a fejem, ami utána úgy lüktetett akár a saját szívem. Mérgesen emeltem az ijesztgetőmre a tekintetem, és ha jól hallottam épp jót nevetett rajtam. Meglepődésemre Harry állt ott. Az autó ablakát leengedtem és ő csillogó szemmel nézett le rám.
- Hova ilyen reggel? És mi ez a levél? 
Most nem tudtam mit tegyek. Felém nyújtotta a Samnek irt levelet. Most mi lesz? Le fogok bukni!
- Szállj be és elmondok mindent- mondtam suttogva. Ő ezt mókásnak vélte, és mosolyogva beült mellém.
- Hova megyünk angyalkám
Hogy mi?
- Egy: nem vagyok az angyalkád. Kettő: szétrúgom azt a gyönyörű fenekedet, ha még egyszer megszólalsz- mondtam úgy, hogy nem néztem rá. Ő csak mosolygott és felém fordult.
- Angyalkám, akkor nevezlek így, amikor szeretném, mert simán bemehetnék és felkelthetném Samet a kis magánakciódról. 
Csapdába estem. Egy biztos, nem fogom kedvelni ezt az alakot.
- Te hülye banánagyú! 
Nem tudtam abban a pillanatban jobb szót. Ő csak vágott egy fintort és elnevette magát.
- Szeretem a banánt. 
Erre nem tudtam mit mondani. Hülye, hülye... Mikor ránéztem, magam előtt láttam az ikertestvérét, miközben az anyámat. Nem! Nem lehetek gyenge! Gyerünk Angelique! Ő nem lehet Ő, mert meghalt! Beindítottam a motort és csöndben tettük meg az utat. Éreztem a tekintetét az arcomon, de nem érdekelt. Kifejezéstelen és érzelemmentes voltam.
Mikor megérkeztünk a jól ismert iskola elé, a szívem megtelt örömmel. Imádtam régen iskolába járni és most felszínre tört bennem megint az iskola utána vágyakozás. Sokan furcsának tartották, hogy ennyire szerettem idejárni, de többen voltak azok, akik ugyanannyira vágyakoztak mindennap bejönni.
A nap hátulról sütötte a hatalmas kőépületet, ami akár egy festmény volt abban a pillanatban. Ugyanaz a hatalmas fűtenger volt előtte, amin a gyerekek és nagyobbak ültek, uzsonnáztak vagy játszottak. A nagy ajtó, amit emlékszem nagyon nehezen lehetett kinyitni, épp Ő lépett ki.
Kiszálltam a fekete sport kocsiból és elindultam a füvön keresztül, hozzá. Mindenki engem nézett, de nem tudtam miért. Hülyén nézek ki? Mikor a közelében voltam, megcsapott az erdő kellemes illata. Éreztem az erőt körülötte, a farkasét. Biztos, hogy farkas volt. Efelől semmi kétségem nem volt. Tiszta vérű vérfarkas és azt csodálom, hogy eddig nem vettem észre.
- Szia Louis!- mondtam mosolyogva. Ő pedig megfordult és rám nézett. Emberi szemek voltak, de láttam mögöttük a farkasét. A vízre emlékeztetett. Mint a víz tiszta kéksége, úgy tükrözi a tavaszi eget, az esőben habzó patak csillogását a meleg nyári napokon, a nyári tó zöldjét, amikor az algák virágozni kezdenek, a hótól elfojtott folyó szürkéjét. Gyönyörű volt. A szemeiben ezek a színek mellett láttam még a döbbenetet és az örömöt. Odajött hozzám és átölelt. Nem tudtam, hogy nevessek vagy sírjak, olyan régen láttam a legjobb barátomat, akitől elválasztottak kicsi koromban. Nagyon szorosan ölelt magához, szinte elvesztem a hatalmas mellkasában és széles vállai között.
- Angelique! Miért tűntél el? És miért nem szóltál? Tudod, hogy mennyire aggódtam érted?- nézett bele a szemembe és a mosolyom szélesebb lett.
- Hogy mennyire hiányoztak ezek!- öleltem meg szorosan Louis barátomat.
- Gyönyörű vagy. Mondjuk eddig is mindenki a lábad előtt hevert- mondta és végig nézett rajtam, amitől belepirultam.

Harry szemszöge:

Kivel beszélhet? Érzem az erőt valahonnan, biztos az Angelique lehet. Vagy nem?
Kiszálltam a kocsiból és egyenes a lány felé tartottam. Mikor megláttam, ahogy a fiú végigméri a lányt, nem tudom miért, de kicsit elfogott a féltékenység. Éreztem a pillantásokat felém a lányoktól, de nem érdekelt. Csak egy lányt néztem. Angeliquet. A türkizkék szemeiben csak úgy sugárzott az erő és az öröm, miközben az a fiú ölelgette. Mikor megláttam álmomban ezt a lányt, olyan volt akár egy Istennő és most is olyan.  Bármit visel, bárhogy néz ki, mindig olyan fenséges lesz. Gyönyörű lány, az igaz, de belülről is sugárzik. Olyan, mintha a maga napfénye lenne. Nem ismertem ilyen lányt még, de egy biztos, belőle csak egy van.
Reggel az a mérges tekintete csak úgy izzott, mint egy tüzes vasrúd, égetett, most meg még a jéghegyeket is megolvasztaná azzal a mosolyával.
Amikor elindultunk idefelé, és rám nézett, mintha hirtelen egy világ választott volna el minket. A szeméből kivehetően látszódtak az érzelmek, mint például a félelem, a gyász és a kín. Egy ilyen lányt, mint őt, mi törhette meg? Emlékszem azt mondta, hogy végig kellett néznie az anyja halálát és a bátyja is meghalt. Igaz lenne? Kívülről erős és megtörhetetlen, de a bensőjét még azok a vasfalak sem tudják megvédeni? Nem tudtam ezekre a választ, de kiderítem. Valami meghatározhatatlan erő hatására érdekel mi történhetett ezzel a lánnyal és meg is teszem. Nem ismerem őt, de meg akarom, bárki lakozik ebbe a gyönyörű lányba.

4 megjegyzés:

  1. Szia !
    Későre jár ezért csak pár szót írok le :)
    Nagyon tetszett és már várom a következőt ! Egyre izgatottabb vagyok mi fog történni :)
    Siess !
    Dorcsi ♥

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm :))
    És sietni fogunk, ez még semmi. Egyre izgalmasabb lesz és alig fogjátok tudni abba hagyni az olvasást...:)) <33

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Ma kezdtem el olvasni a blogot, szavakat sem találok, elképesztő! Nagyon tetszik az alap sztori, és belevetéttek a két kedvencemet Harryt és Niall.:) Nagyon várom a következő részt, sok puszi és ölelés:
    A xx

    VálaszTörlés
  4. Köszii :)) Nagyon örülünk h tetszik és így igaz ez nem sablontörténet:))
    puszii :)) Yuko és Cintia xoxo

    VálaszTörlés