8. fejezet: Iker

Visszatért. Meg akartam ölni úgy, ahogy ő ölte meg anyámat, Jacket és engem. Kínok, fájdalmak között és az én kezem álltak haljon meg, de most örökre. Annyira eluralkodott rajtam a gyilkolási vágy, hogy már azt sem tudtam ki vagyok valójában. Az eszemet vesztettem abban a szent minutumban, csak a gyilkoló farkas ösztöneimre hallgattam, ami azt súgta: Öld meg! Örökre! Hirtelen a dühtől remegő testemet valaki nekitaszította a falnak. Az adrenalinom az egekben volt, éber voltam és meg akartam ölni a gyilkosomat. Észrevettem, hogy Niall fogott vissza. Nem! Nem lehet, nem engedhetem meg magamnak, hogy élve távozzon a hideg bőrű! Aki elvette tőlem a világ legjobb testvérét és anyukáját! Nem hagyom ennyiben!

- Engedj el!- mondtam remegve. Vissza kell, hogy fogjam magam, nehogy bántsam a kék szemű barátomat. Nem őt akartam bántani. Őt nem.

- Miért?- tért a lényegre. Hirtelen Sam jelent meg az ajtóban egy idősebb férfival, akinek a szemében bölcsesség lakozott. Egy lány, aki nem tudom miért, de nagyon hasonlított a gyilkosomra és egy fiú, aki nem lehetett több tizenhatnál.

- Mi történt?- tette fel a kérdést a bölcs tekintetű férfi. Mikor rám nézett, elakadt a szava és levegőt is alig tudott venni.- Lehetetlen- suttogta. Mégis mi lehetetlen? Újra az áldozatomra pillantottam, ő meg értelmetlen fejet vágott.

- Egyszer csak rám támadt. Pedig csak segíteni próbáltam- búgta, miközben a tekintetemet szilárdan állta. Segíteni? Erre csak még jobban dühös lettem és a szemem villámokat szórt felé és, akivel csak találkozott. Tettem felé egy határozott lépést, de ő nem riadt vissza.

- Mégis miért?

Ez nem volt kérdés. Megint feltört bennem a fájdalom és a gyász keserű érzése.

- Mert, ez a hideg bőrű ölte meg a családomat, és... engem. 

Erre senki sem tudott mit szólni. A szemükben döbbenet lakozott. A lány, aki annyira hasonlított a gyilkosomra, megdöbbenten nézett a szemembe és védte a gyilkost.

- Harry? Ő nem tenne ilyet és ő nem hideg bőrű, hanem vérfarkas és...- gondolkozott és a végén Harryre nézett, a bölccsel együtt. A tekintetükkel kommunikáltak egymással. Nem tudom, mit mondhattam és, ahogy jobban megnéztem a Harrynek hívott srácot, igazuk volt. Neki a haja világosabb barna, de ugyanolyan göndör és hosszú volt. A bőre neki pár árnyalattal sötétebb és hallottam a szíve vad dobogását, a vére keringését az élő testében és neki a szeme opálos és az alma zöld szín között volt. Sosem láttam még ilyen szín keverékét. A tekintetében nem a vadság és a gyilkolás járt, amit élve utoljára láttam, hanem a döbbenete és a gyász. Gyász? Miért?

- Él még?- csak ennyit kérdezett a fiú. Nem nézett a szemembe.

- Nem. 

Az igazat kellett mondanom és csak akkor esett le. A testvére volt. Ezért láttam a szemében a gyász hullámait elő bukkanni, mert szerette. Mindenki csöndben volt és már eltűnt belőlem a gyilkolási vágy, helyette együttérzés került belém, mert nekem is a bátyám halt meg. Tudom milyen érzés. Mintha egy hosszú, éles kést forgatnának bennem. Apró darabokra vágja fel és marcangol akár egy cafat húst. Odamentem a fiúhoz és leültem elé.

- Tudom, milyen érzés, mert nekem is meghalt a bátyám, Jack. És az anyukám pár nappal ezelőtt, de én láttam is őt meghalni. 

A hangom remegett és az együttérzés hallatszott ki belőle. Felnézett rám. Halvány félmosoly bujkált a szája szegletében.

- Ki vagy?- kérdezte hirtelen.

- Angelique...- mondtam nekik határozottan.

- Nem. Mi vagy?- kérdezte és a bölcs tekintetű férfi is rám emelte a szemeit. Sam jött oda hozzám és értetlenül néztem rá. Mit mondjak? Hogy egy lány, aki meghalt és most itt van előttük dobogó szívvel?

- Vérfarkas. Alfa. 

Nem tudtam, milyen jelentőségei vannak ezeknek, de nem értettem most már semmit.

- Kiválasztott- suttogta az intelligens férfi, akár egy imát. Megdöbbentem. Csak a családom és a Falkám tudja ezt a különleges adottságomat, de még nekem is keveset mondtak róla. Hogy lehet, hogy egy idegen ember mégis tudja?

- Honnan tudja maga?- néztem bele a szemébe. Mindenki tud mindent, csak én nem. Pedig ez az én dolgom is, mert rólam van szó. Persze, hogy mindenki többet tud, csak szegény Angeliquenak nem kell erről tudnia. Persze! Csak nekem nem szabad szólni!

- Mondok egy történetet, de előbb menjünk le.

Ezzel elindult csöndben lefelé a lépcsőn és bement a konyhába. Mi addig külön próbáltunk ülni és sikeresen teljesítettük. Én Sam mellett ültem egy hatalmas kanapén, bő hellyel közöttünk. A lány és a Harrynek nevezett fiú pedig egymás mellett és a fiú a konyhába vonult. Később lehetett érezni a friss tea kellemes aromáját. Középen volt egy kis asztalka és rá lett rakva az ezüsttálca rajta pedig a több csésze tea. Én csak néztem a porcelánból gőzölgő meleget, ami felfelé száll, amíg teljesen el nem halványul.

- Régen történt. Több évszázada. Nekem még az ük-ük-ük apám élt akkoriban. Marcnak hívták. Marc O’Breennek. A mi Falkánk akkor elszigetelve élt a világtól és mindenkitől. Itt éltek ebben az erdőben. Ők bátrak voltak és a farkas alakjukkal egyensúlyban éltek. Lassan az Isteneink megajándékozták őket egy igen különleges képességgel, aminek senki sem tudja máig az okát. A természet erejét adta kezükbe. Egy nap egy betolakodó tért be hozzájuk. Ő is olyan volt, mint ők, vérfarkas. Egy nőstény vérfarkas, a neve Melissa volt. Marc az ük-ük-ük apám beleszeretett, de ez a nő nem viszonozta azokat a szívből jövő érzéseket. Csak az erő érdekelte őt, amik a Falka hatalma alatt álltak. Ezért elcsábította Marcot és megkérte, hogy az Isteneitől ő is kapjon belőle. Egy hétig kántáltak, imádkoztak és áldozatokat adtak nekik, de semmi sem történt. A nő, Melissa azt gondolta, hogy nem is igaz, amit mondanak nekik, ezért egy kis segítséget kért. Hiszen ennek a nőnek a markában volt a varázslat ereje, csakhogy neki több kellett. Sokkal több. Az alvilágtól kért segítséget, aki büszkén adott neki egy feltétellel, hogyha ő is uralkodhat vele, a varázslattal. Másnap már megvolt az ereje. Marc azt hitte, hogy szereti a nő őt, de tévedett. Mikor az esküvőjük napján, este a nő elvette Marc életét. 

A férfi szeme könnybe lábadt, de nem könnyen engedte elő őket, harcolt velük, mint a benne tomboló érzelmekkel. 

- A nő lett az alfa és mindenki tisztelte őt, senki sem sejtett semmit. Semmit. Mikor átjárta a falka ereje a nőt, az alvilág uralkodója kérte a jutalmát. Amit nem kapott meg. Erre az alvilág királya megesküdött, hogy megbánja. Pár év múlva egy nap, minden sötétségbe borult. Vihar keletkezett és mindent kitépett a földből. Pár napig tartott, de mindent lerombolt, ami az útjába állt. Mindenhol nyomor volt, ahova az ember nézett. Törmelékek és éhező emberek, állatok. Mikor már elmúlt, az alvilág uralkodója vette fel igazi alakját, amit csak Melissa látott egyszer és megismerte őt. Bosszút állt. Minden lényt, aki az alvilágban élt, háborúba uszított. A farkasok nem sokáig bírták a harcot és feladták. Az a remény élt bennük a legendával kapcsolatban. Egy hófehér bundájú hatalmas vérfarkas fog eljönni értük és megmenti őket, ami beteljesült. Az alvilág kapuját bezárta egy mágikus karddal, ami a négy elem elemeiből lett kovácsolva. Az alvilág uralkodóját nem sikerült bent tartani, és mikor kiszabadult, megölte a Megmentőt. Utolsó leheletével azon volt a hófehér farkas, hogy az egész világon elrejtse mind a négy darabot a kardból. Az alvilág királyát előtte leszúrta vele és megölte. A háborút sikeresen megnyerte a Falka, de életét vesztette a Megmentőjük. A nőt, Melissát élve szoborba rakták és egy idő után meghalt, de a teste még mindig a kőbe zárva rabul esett, mert az alvilággal paktált le. Az Istenek szellem alakjukba letértek és mikor meglátták a Fehér Farkast, akit leküldtek a Földre, hogy segítsenek a Falkának, újraéledt, de ő is már az Istenek közé került. Az Isteneknek az utolsó köszönő szavai ezek voltak:

„Ha újra eljő a nap, hogy eljöjjön a Fehér Kiválasztott, eljön és beteljesíti a jóslatot, amit a nap fénye rejt el, az átlátszó üvegekben.”