6. fejezet: Fantomok

- Niall...- mondtam suttogva ezt a szót, amit azt hittem soha nem fogok kimondani. Annyira vártam, hogy egyszer láthassam, és most itt van előttem. Magas és izmos, az arca férfias volt. Markáns orra lett, a szeme pedig ugyanaz a huncutul csillogó világoskék, ami álmomban néz rám. Nem tudtam meddig nézhettem vele farkasszemet, mikor megköszörülte a torkát. Akkor tudatosult bennem, hogy még mindig ránehezedtem. Leszálltam róla, ő meg felállt. Semelyikünk sem szólalt meg, várta, hogy a másik kezdeményezzen. A számba kaptam a ruháimat és a fa mögé futottam velük. Gyorsan a másik alakba tértem vissza. A földön feküdve még fájt a változás, hisz a csontjaim, a szerveim változtak aztán gyorsan vissza. Fájdalmakkal járt. Erős fájdalmakkal.

Kiléptem a fa árnyékából és Niall még mindig ott volt, mikor elmentem. Odasétáltam hozzá, de ő csak bámult és a döbbenet szikrája kapott lángra kékes szemében, ami lassan tűzijátékká alakult.

Hirtelen a szellő lehűlt, erősebb lett, szinte orkán erejűvé vált. Az ég egyre jobban felvette a fekete színt, akár az éjszaka, de még reggel volt. Az ezer és ezer szürkés viharos felhők tódultak egymásba, villámokat szórva. A hangjuk olyan volt, mint a dob ritmusa, hangos és mély, közben bevilágítva az ég azon részét, ahol a képződött. Az ég leszakadt. Az eső eleredt. Nem tudtuk, hogy lehetett egy gyönyörű nyári napból, hirtelen egy orkános viharos idő, ami képes kitépni gyökerestől a magas és tömör fákat is. Niallra néztem, ő meg rám. Nem tudtuk, mit tegyünk. Nem tudtunk mit tenni. Az erdő fáit két oldalra hajlította a szél hatalma. Közüle pedig két nő alakú lény lépett elő. Átlátszóak voltak, mint a tükör, szemükben az Örök tűz gyulladt meg, a testük mintha jégből lett volna, gyönyörűek voltak, de veszélyesek. A szívük egy fekete rózsa volt, amit körülölelt valami zöld massza. Nem lehetett megmondani, mi lehetett az. Egyre közelebb suhogtak hozzánk, a földbe gyökerezett a lábunk. Megálltak nem messze tőlünk és elmosolyodtak. A szájuk vékony vonal volt csak és a fogaik akár a cápának, tűhegyesek és hosszúak. Tudtam mik voltak, fantomok. Ők a bosszúból, a kínból és a szenvedésből kapják energiákat. Az emberbe beleköltöznek, és úgy tesznek, mintha a saját gondolatai lennének és így késztetik a rosszra, néha még gyilkolásra is. Csak hallottam róluk és meséltek, de még soha nem láttam őket. Pontosan olyanok voltak, ahogy elmondta nekem Sam.

- Kiválasztott…- mondta nekem a közelebb álló. Mindkettő rám szegezte égő tekintetét.- Kellesz neki. Akar. Vissza szeretne kapni - mondták, és a hangjukban rejtőzött a gyűlölet.

- Kinek? Miről beszéltek? Kinek kellek?

- Alysonnak, és megszerezzük, amit akar.

Ezzel rám vetették magukat. Közelükben minden hideg volt. Hozzámért az egyik és szinte megfagytam. Fagyos és kemény volt az érintése. A bőröm bizsergett.

- Nem menekülhetsz - mondták kórusban és megfogták egymás kezét.- Carefore tinginding ó-ó. Me hot me bas-e’. Carefore tinginding ó-ó. Me hot me bas-e’.

Ezt a két mondatot kántálták. Egyre jobban égett a szemükben a tűz és egyre erősebben kellett kapaszkodnom Niallba és a földbe, nehogy elsöpörjön a szél ereje. Ebben a pillanatban megéreztem valamit bizsergést a nyakamban. Elfogott a remegés, mint mikor lámpalázas az ember. Aztán forróság öntötte el a lapockáim közti területet, és lassan lekúszott a lábamba és végül a nyakamba kötött ki. Mélyről feltörő tűz szikrája ébredt fel a gyomromban és egyre csak remegett és terjedt, míg a torkom is lángolni kezdett, mintha valami csípőset vagy valami keserűt ízleltem volna. Végül mozdulatlanná dermedtem. Szemem tágra nyílt és a nyakamhoz kaptam. Felsikoltottam.

- Mi a baj?- nézett bele a szemembe Niall aggódóan, de a félelem leple ráragadt. Akartam levegőért küzdeni, de nem tudtam. Egy erő visszatartotta előlem a friss levegőt. Az életem nélküle fabatkát sem ért. Az életelemem, az élethez maradáshoz szükséges dolgot.

- Levegőt!- kiabáltam. A testem ívben megfeszült, majd nyersen és fájdalmasan felköhögtem, mintha hányni kellene, de semmi sem jött ki a számon. Próbáltam megint köhögni, de semmi. Éreztem a fejembe tóduló vért, égetett. A fantomok hideg és gonosz nevetése töltötte be a fülemet. Most már könnyek is előbukkantak belőlem, a földre rogytam.

Niall szemszöge:

Angelique a földre rogyott és a torkát szorongatta. A két jeges nő meg csak röhögött, de az egyik megdöbbent és megszólalt.

- Életbe kell hagyni Alysonnak! - mondta és gyorsan elengedték egymás kezét. Angelique köhögve próbált felállni, de visszahanyatlott a fűtengerbe. Odarohantam, viszont a lábam megakadt egy nagy gyökérben. Eddig nem is volt itt. A folyóhoz, hogy kerülhetett gyökér? Mikor próbáltam logikus magyarázatot keresni erre a jelenségre, a gyökérzet kezdett a földből kinőni, és már életre kelt. Önmagát tudta irányítani. Soha nem láttam még ilyet. A szívem a nyakamba dobogott és kiugrani kész volt bármelyik pillanatban. A lábamra tekeredett a homokos fa gyökere, és lebilincselte a lábamat. Nem tudtam mozdítani, akár mennyire vonaglottam és küzdöttem, csak azt értem el, hogy erősebben tapadt rám. A növény egyre jobban csavarodott rám, már egészen a derekamig kúszott fel. Ránéztem a lányra, de nem volt sehol, csak a helye, ahol eddig tartózkodott. Itt hagyott. A könnyek égették a szememet. Életemért küzdöttem és itt hagytak. Nem bírtam, előtörtek a sűrű könnyek. Meg fogok halni. Az egyik nőféleség elém lépett. A közelében minden hideg és romlott volt. Áporodott szaga volt és valami rothadt hús szagához hasonlított. A gyomromban kavargott a reggelim, majdnem felfordult a gyomrom ettől az undorító bűztől.

- Kár lenne érted. Helyes kis pofikád van és mennyi ember be tudna neked dőlni- mondta, miközben az egyik ujjával végig simított az arcomon. A helyén égetett valami, és egyre jobban fokozódott. Mintha égő vassal égetnének a bőrömet. Fájdalmamban felkiáltottam, mikor erre a két gonosz nőszemély nevetni kezdtek. Minden egyes esőcsepp lepergett róluk. Villámlott egyet és az egész villámcsapás fénye bevilágította folyópartot. Megláttam a lányt.

Az egyik lénynek arca kicsit eltorzult, és a kínszenvedés maszkja került rá. Egy kard állt ki a mellkasából, ami a rózsa felét leszakította. A zöld massza folyt ki belőle, ami gőzölgött és a füvet kiégette. Angelique volt az. Belenyúlt a nő testébe és kivette a fekete rózsa további maradékát. Mikor kikerült a jégből a rózsa, hamuvá porladt. Az eső lemosta a lány kezéből, de a zöld massza ráragadt. Sehogy sem jött le, még az eső vad szakadása sem szedte le a kezéről. A másik nőnek a tekintete tüzelt, akár egy tűz fogságában rekedt épület, amit már nem lehet megmenteni. A halott nő pedig olvadni kezdett, a massza pedig csak ömlött és ömlött, mintha nem lenne se vége, sem hossza belőle. Végül eltűnt, mintha itt sem lett volna, csak a zöld trutyi árulkodott arról, hogy itt jelen volt pár perce, és meghalt.

- Nem tudod, még mit tettél, te lány! Megbánod, hogy megölted a húgomat és Alyson is tesz róla!

Ezzel tűz lobbant ki a földből és egy kört alkotott melynek belsejében a nő tartózkodott. Végül eltűnt a tűzzel együtt. A gyökér mintha nem is lett volna a lábamon csak a néhol horzsolások és karcolások jelezték erős fogását a lábamon. Mintha itt sem lett volna, úgy tűnt el a tűz, a nő és a rossz idő. Éreztem magamon, hogy elkezd párologni rólam a víz, a meleg nap sugaraitól. Vége. Megkönnyebbülés lágy hulláma járta át a testemet a meleg sugarakkal együtt. Térdre rogytam hirtelen és rá pillantottam Angeliquere. Ő a földön feküdt. Nem mozdult. A szívemben éreztem azt a fájdalom érzését, amit még soha nem éreztem. Odafutottam hozzá és kitapogattam a pulzusát, aminek gyenge ütemét észleltem meg. Még él. A könnycseppek sokasága tört elő, de nem foglalkoztam velük. A kezembe kaptam a lány majdnem élettelen testét és futottam vele, haza. Haza a menedékbe, biztonságos otthonba. Futottam vele, de hirtelen valami nekem ütközött. Majdnem elejtettem a lányt. Egy toronymagas magas férfi állt előttem és Angeliquere pillantott és düh uralkodott el viharos tekintetében. Nem tudtam ki ő, de biztos köze volt a karomban lévő lányhoz. Meg fog halni, ha nem viszem el Harryhez.