19. fejezet : Ariz Istennő és egy másik alak

A könyv gyönyörű és titkokat rejtett el előlünk, amikre szükségünk lett volna. Muszáj megszerezni a benne lapuló titkokat, mert azok nélkül nem tudunk elindulni a kard nyomába. A zár formája nagyon furcsa volt, nem a szokásos, ami minden ajtót nyit. Furcsa alakja volt, nem mindennapi egy zárhoz képest.

Hanem valami furcsa könnycsepp, vagy talán szív féle forma?

Nem tudtam megmondani az alakját, de egy biztos volt, hogy nem egy közönséges kulcs nyitotta. Valami más. Mikor hozzáértem a könyvhöz, erő járta át a karom és el tudtam olvasni a könyvre írt betűket. Mintha a könyv felszínre hozta volna, a rég elfeledett nyelvet, amit tudtam, de nem ismertem föl.

Ez állt rajta: „A Kiválasztott Fehér Farkas”

Velem kapcsolatos és én szeretnék, minél többet megtudni arról mi vagyok és kivel állok szemben.

Ki az, aki meg akar szabadulni tőlem?

Akinek a gyenge pontja vagyok, a végzete?

Ki Alyson?

Miért jönnek el a területünkre az ellenségeink, akik nem megölnek, csak játszanak velünk?

Miért?

Annyi kérdést tudnék föltenni, de annak legalább a 80%- a megválaszolhatatlan marad. Arra senki sem tudja a választ, csak az ellenségeink.

De, nem mehetek oda, hogy megkérdezzem, miért nem öltök meg? Nem mehetek oda, hogy föltegyem nekik. Sam jött oda hozzám, Niall kíséretében.

-Mi ez a könyv? – kérdezték és egyre többen jöttek oda körénk.

- Ez Rólam szól. – mondtam suttogva.

- Az ősi könyv? – mintha csak magának mondta volna Louis apja, de mégis nagy szemekkel meredt a titokzatos könyvre.

- Miért? – kérdeztem, és határozottan rájuk néztem.

- Mert, ehhez a könyvhöz csak a víz törzséhez tartozó farkas foghatja meg, senki más. Ez a könyv a víztörzsének az Ősi könyve, a legendáiról, ami valóság alapúak. – mondta, de mikor meg akarta fogni, valami erő visszataszította a kezét. Mintha valami mágnese taszítás lenne. Olyan, mint a negatív és a pozitív pólus taszajtja egymást és ő volt a negatív erő. A kezét eltaszította az-az erő.

- Mi ez? – én simán megérintettem a durva anyagát a könyvnek, de ők nem.  Valami varász tört elő a könyvből. A levegő hirtelen kellemesebb lett, nem éreztem a csontig hatoló hideget. Kezdett felengedni a kezemről a jég.

A torkom kapart a hideg levegőtől, hiába melegedett fel valami fura okból a levegő. A könyv fénylett, egyre jobban betöltötte az arany ragyogása a jeges termet. A terem pompázott az arany fénytől, ami átlátszóvá tette a jégfalakat, amik végtelennek tűntek. A falakon arany ragyogás volt látható, mint az első napsugár egy hosszú jégcsapon megcsillanó fénysugár lenne. Eltakarva a szemem, éreztem, hogy többen vagyunk, egyel a teremben, mint eddig voltunk. A könyv fényétől nem láttam ki lépett be a hidegbe, de a többiek mind arrább álltak, hogy utat adjanak neki. Mikor a könyvnek a fénye elviselhető volt, megnéztem a betolakodót. Hirtelen megint éreztem a csontig hatoló hideg levegőt, de ez százszor rosszabb volt, mint eddig. Tényleg csontig hatolt a hideg, belülről szúrt a jeges kés, ami teljesen átfagyasztotta a csontjaimat.

A legtöbben engem figyeltek, és a szívem a torkomban dobogott. Magabiztosan néztem bele a nő szemébe. A nő felől áradó hideg egyre elviselhetetlenebb lett, ahogy közeledett hozzám, és nem sokára már olyan dermesztő volt, hogy fájt a lélegzetvétel. A hideg nő meghajolt előttem, így mutatta ki a tiszteletét felém, én pedig csak a számat erősen összeszorítva tudtam megakadályozni a fogam vacogását hajolás közben. A többiek szinte megfagyva álltak egyhelyben, de a szívük egyenletes dobbanásai elárulták, hogy nincs semmi bajuk szerencsére. Nagyon vékony jég borította őket, de attól nem tudtak mozogni.

Odafagytak.

Én miért nem fagytam meg ennek a nőnek a közelében, a többiek meg igen?

-Angelique O’Reinen. – szólalt meg a nő reszelős hangon, és ettől égnek állt a hátamon a szőr.

- Milyen remek, hogy itt talállak. – mondta most kicsit lágyabban, de még mindig sugárzott belőle a hideg.

Tudtam ki ő.

-A részemről a megtiszteltetés, Ariz Istennő. – mondtam és minden akaraterőmre szükség volt, hogy ne remegjen a hidegtől a hangom, aztán letérdeltem előtte. Régen legendákat olvastam róla, hogy ő kovácsolta a kard vízhez tartozó egy részét.

 Valami reszketés mégiscsak hallatszott a hangomban, és nemcsak a hideg miatt. A legendákban az is benne volt, hogy Ariz Istennő imádja a félelmet, és fájdalmat okozni másoknak, amit élvezettel tesz és néz.

 Az, ami a mesékből bennem maradt, hogy élve bezárta őket egy jégszoborba, Örökre.

Mindközül ez volt a legnagyobb büntetés, ami kaptak tőle.  Először valami kékes lángot küld azokra, akik bűnt követtek el ellene, amiből a lábát szorosan tartotta a jég. Jég kúszik felfelé a lábukon, gyorsan. Egy pillanat alatt eléri az ember hasát, pedig a másik pillanatban még csak a bokádat tartotta kegyetlenül szorosan. Olyan érzés volt, mint a hideg tűket szurkálnának a bőrödbe, égetett egyben. Mikor betölti a szádat az Örök Jég, azt hiszed, meghalsz pár pillanata alatt.

De, nem.

Nem bírsz lélegezni, a tüdőd levegőért ég, nem bírsz mozdulni, mert a jég fogva tart. Fuldokolsz a jégtől, a bőröd is már annyira fáj a jeges érintéstől, mintha le akarna válni rólad. Szeretnél ilyenkor elájulni, azt kívánni, hogy ragadjon el a sötétség, de annak ellenére, hogy nem jutsz oxigénért, nem halsz meg. Látsz, halsz mindent, de senki és te magad sem tud semmit tenni. Mert, aki segít, az is ebbe a csapdába jut. Örökre abba a jégszoborba kerülsz, és végig nézed a világ változásait, miközben egy perccel sem leszel öregebb.

 Ez a legrosszabb büntetés, Örökre szenvedni.

Kíváncsi jeges tekintetével nézett engem, miközben ezek az emlékek lefutnak bennem a fantáziámmal bónuszban. A szeme színe nem volt kék, sem fehér. A kettő között. Nem volt pupillája, ezért olyan félelmetes volt. A bőre nem emberi volt, hanem olyan jeges, átlátszó, de kemény. A ruhája hóból volt, csillogott mintha csillámport öntöttek volna rá, gyönyörű volt. Hosszú volt a ruhája, uszállyal, ami pedig jégből volt, tüskés jéggel. A haja hófehér volt, de nem öregítette gyönyörű természetfeletti fiatalságát, pont ellenkezőleg. Hosszú szög egyenes loknik keretezték hófehér bőrét és nőis derekét, amit verdesett a fényes hajzuhataga. A hideg még egyszer végigfutott a testemen, de most olyan volt, mintha minden egyes szőrszálam belém vágna.

-Azért jöttem leányom, mert kevés az idő! Nemsokára eljő a sötétség, ami mindent beterít, figyeljétek az első jelet, mert bármikor bekövetkezhet. Keressétek a kard részeit, mert megszerezhetik a démonok előletek! A jóslatból induljatok el, ami csak egy egyszerű rejtvény, nem több. Ott találkozol velem és a Víz Istennőjével, Iríz Istennővel. – ezzel már el is tűnt Ariz Istennő, a kegyetlen jeges hideggel. A többekről letöredezett a jég, amik beterítették őket.

- Moooost..rögtöön.. meeenjünk..aa háázzzba! – mondta Louis apja és mindenki elindult a meleg helységbe. A könyvet magammal vittem és elindultam a Falkám kíséretében, ahol Sam rám mosolygott.

****

Miközben mindenki legalább három pokróccal körbetekerte magát, forró csokit szürcsölgettek, de még mindig át voltak fagyva. Valamit nem értettem, mert én nem fagytam át. Egyáltalán nem fázok most.

De miért?

Harry ült le mellém, két forró csokit szorongatott fagyos kezeiben.

-Köszönöm. – vettem el a kezéből a forró italt, és egy pillanatra találkozott a kezünk. Mintha valami tűz lobbant fel volna a kezünk között, de nem csak mi éreztük ezt. A szobán mintha hurrikán szabadult volna fel, de csak egy másodpercig tartott az egész. Magamban éreztem, hogy valamelyik farkasom a felszínre akar törni. Valami újat éreztem most, valami mást, mint amikor a fekete farkasom tör elő. Most valami lágyabbat éreztem, mint amikor a lágy szellő simogatja a bőrömet, de közben átjárt az erő. Más volt, mint a többi esetben, a fekete farkasomnál valami erős tűz járt át, de most valami más. Ez lágyabb volt, sokkal, de közben éreztem a levegő erejét. Erősebb, olyan, mint egy hurrikán.

-Angelique! – mondták nekem, és nem értettem miért.

- Nézz bele! – mondta Sam nekem, miközben a mellettem lévő tükörre mutatott. Belenézve tágra nyílt a szemem. Egy szellem farkas lebegett a bőröm peremén, akinek a tekintetében tombolt a vihar, de közben lágy volt, mint egy kellemes szellő egy meleg, nyári napon, ami végig frissít a területen. A bundája nem fehér volt, sem fekete. A bundája színe szürke volt, a levegő farkasok alakja lebegett a bőröm peremén.

- Mi történik velem? - nem tudtam már semmit.

- Lett egy másik alakod, de szerintem mindenkinek elég volt mára. Holnap mindent kipihenve megbeszélünk. - mondta Mr. Tomlinson.

Piros pont neki. Ez volt a mai nap eddigi legjobb ötlete.