17. fejezet : A fekete farkasom

Hirtelen beleütköztem egy nőbe. A haja hosszú hollófekete volt, a fenekét verdeste. Olyan egyenes volt, mintha vasalóval tették volna ezt vele, de nem, eredetileg is ilyen neki. A bőre porcelánszerű volt, akár nekem, de neki kicsit sápadtabbá tette a fekete haja. Magasabb volt nálam majdnem egy fejjel, és eléggé vékony alkat volt. A szemei, amik engem vizsgáltak, mélykékek voltak, és a kék színt teljesen kiemelte a bőre és a haja kontrasztja. A ruhája fekete csipke volt, szinte átlátszó és hosszú, a széles csípőjét kihangsúlyozta, a végtelennek tűnő lábaival. A ruha vége a földön ért véget, de hátul nyakától a derekáig nem volt ruha, az egész háta fedetlen volt, a kezein pedig teljesen takarásban voltak a csipkével.

Az ajkai lágy mosolyra húzódtak és a kezét nyújtotta, kézfogásra. Meglepődtem, de kezet ráztam vele. Marokra fogtam a kezét, és belém lökte az erejét. A fehér farkasom már ott is volt a bőröm alatt, de nem váltottam alakot, szellemképként tűnt fel körülöttem, úgy ordított a képébe.

A nő rántotta volna el a kezét, de én nem eresztettem, a farkasom átbukott rá, körbefolyta, megízlelte az övét, látta a halványszürkés színeit. A nő ütni akart volna, de a másik kezemmel blokkoltam gondolkodás nélkül, reflexből az ütést. A nő arcán semmi fájdalom, semmi kín nem volt észrevehető. Mintha inkább megdöbbent volna egy kicsit, és büszke volt. De mire? Hogy veszít? A fehér farkasom pontosan tudta, hogy a nő összemérte vele a saját erejét, és ilyet csakis olyankor tesz ilyet egy farkas, ha a másik ellenfelet gyengébbnek hisszük. Hát, most megtanulja a kicsike, mekkorát tévedett. 
Körülöttünk, mintha egy burok lenne, hogy senki se láthassa a küzdelmünket. Halványan látni lehetett az erőt a buroknál. A farkasa megint megpróbálkozott, megpróbált elrántani, de sajna, nekem kiskoromban anyukám dzsúdót tanított, ami az esésről és az egyensúlyról szólt. Hagytam hát, hadd húzzon maga felé, mentem vele, és a mozgási energiáját kihasználva azonnal taszítottam egyet rajta, közben a lábammal hátulról gáncsoltam. Váratlanul érte a trükk, elvágódott a padlón, és persze nem tudott esni, nagyot puffant szegény. Neki még a foga koccant össze a becsapódástól, amikor már meglovagoltam a hasát. A két keze a kezemben, de nem egyszerűen leszorítottam. A fogással tartottam lent a földön, ez észsport is, nem csak erő. Az arca fölé hajoltam, olyan közel, hogy a bőrömön éreztem a leheletét. De nem az arckifejezésem döbbentette meg annyira, hanem a farkasom pofája. Az arcom és a farkasom vicsorgó pofája keveredett, felé nézve. Azt a fehér, forró energiát mind belevájtuk a nőbe. Alakot váltott, de olyan gyorsan, ahogy én szoktam, de csak amiatt, mert abban a pillanatban keveredett az erőnk. A puha bundát éreztem, semmi folyadék, semmi. Az egyik pillanatban ember, a másikban pedig már farkas lett. A ruhák szanaszét hevertek körülötte szakadtan, szinte csak pár cafatból állt. 

Hirtelen Louis jelent meg és felkapott a másik farkasról. Ahogy megfogott az erő őt is átjárta, de ebben az esetben a vágy is. Karjába kapott, felemelt, és a fehér farkasom a lábai előtt hempergett, táncolt. Louis körül ott derengett a farkas alakja, tisztán láttam a hatalmas fekete állatot, az én szörnyetegemmel, de hirtelen már nem fehér volt, hanem fekete. A két fekete farkas összefonódva kergetőztek, mintha meleg, csodás máglya középpontjává váltunk volna ketten. A két karja szorosan ölelt, az erő egyre sűrűbbé, hatalmasabbá vált, míg végül megcsókolt, és akkor az erőnk egyesült, a farkasaink helyet cseréltek, összefonódtak, egybeolvadtak, eggyé váltak. Aztán megint széjjelváltunk és éreztem az energiát, ami belém került, a végtelen izzó energiát, ami az utolsó cseppig az enyém volt. De hogy változhatott át a fehér farkasom feketévé? És hogy voltam képes egy órában két férfit is lekapni? 
Oldalra pillantva a farkas már visszaváltozott és ruhája maradékával takarta magát. Nem tudtam miért, de körbe nézve egy kis kabátot láttam, amit odaadtam neki, bárkié legyen is. Meglepődött, elfogadta, és rögtön magára rakta.

- Köszönöm- mondta. Hangja elég mély volt ahhoz képest, hogy egy igazi nőnek néz ki. Louisra néztem, és a szemében döbbenet és vágy uralkodott.

- Az apukád azt mondta, hogy te elviszel a főhadiszállásra.- A hangom remegett, amit nem rég csináltam.

- Persze, de Megan is jön velünk.- Nem nézett a nőre, de tudtam, hogy csak róla lehet szó. Engem vizslatott, de semmit sem mutattam. Az arcán egy másodpercig bánat ült ki, de mintha felvett volna egy maszkot, érzelemmentesen így szólt:

- Balra a második szobában találtok kényelmesebb ruhát, menjetek én meg várlak titeket.- Felsegítettem a lányt a földről, aki alig tudott járni, de én a majdnem tíz centis cipőmben meg futni tudtam volna. Felkaptam a két kezembe, ő meg a nyakamba kapaszkodott, és így mentünk. Végül megtaláltam a szobát, és mikor nagy nehezen kinyitottam az ajtót, bent telis-tele volt ruhákkal, mintha egy ruhás szalonban lettem volna. Egy kisebb garnitúrát láttam, és abba beleültettem a lányt.

- Miért segítesz?- kérdezte elég határozottan. Meglepődtem, honnan van ennyi bátorsága hozzám szólni.

- Nem tudom. Van szívem, nem tettél kárt bennem és valahonnan sejtem, hogy nem magadtól tetted ezt.- Csak úgy jöttek a szavak belőlem.

- Kellemes csalódás ért most. Okos és merész. Nem leszünk mi ám rosszban!- mondta most már barátságosabban.

- Én meg örülök, hogy nem csak én leszek az egyedüli csaj a sok pasi mellett!- feleltem neki fél mosollyal, amire elmosolyodott. Találtam egy fekete csőszárú farmert, egy fekete fehérneműt, amit már neki is adtam.

- Remélem jó lesz.- Nagy nehezen felvette, de közben én is kerestem magamnak kényelmesebb ruhadarabokat. Találtam is egy barack színű csőfarmert, és hozzáillő fehérneműt, amit már vettem is föl. Nem a kedvencem a barack, de jól áll a porcelánszerű bőrömhöz.

- Most már fel tudsz állni?- kérdeztem tőle, ő meg bólogatott és kihívóan rám nézett.

- Mit szólnál, ha most úgy öltöznénk fel, hogy minden fiú utánunk csorgassa a nyálát?

- Eddig hogyhogy nem találkoztunk?- nevettem el magam, mire ő is. Készen álltam. Még fölvettem egy V kivágású pamut hosszú ujjút, amit három kis barna gomb díszített, és vajszínű volt. Hozzá fölvettem egy vajszínű magas sarkú fél csizmát, aminek a sarka nyolc centis volt. Egy vajszínű szövetkabátot, aminek hatalmas csillogó gombjai barack színűek voltak. Megan pedig fölvett egy piros atlétát, ami csak úgy szorult az alkatára. Még jobban meghosszabbította a testét, egy fekete blézerrel, aminek a gombjai pirosan fénylettek. Hozzá még felvett egy bíborpiros szövetkabátot. Egy fekete manöken magas sarkút, amiben még magasabb lett. Az biztos, ennél magasabb nem lehet. Találtunk egy sminkes asztalt, ahol nekem csináltunk egy alap sminket, macskásan kihúzva a szememet. Neki meg nem kellett semmit, mert illet a szereléséhez. Mind a ketten mosolyogva mentünk ki a szobából, a táskában a ruhámmal és a cipőmmel. Egy nőnek nem lehetett volna jobb. Egy bál, utána egy kis harc, aztán egy jó baráttal- kezdem megkedvelni a csajt, hiába csak most találkoztunk, rokon lelkek vagyunk -akivel egy ruhás szekrényben kötöttünk ki hirtelen.

Louis tátott szájjal nézett minket. Ez a lány tudta, mi kell a pasiknak, hogy nyáladzanak értünk. Egy egyszerű ruha is jó, csak el kell találni a jó formaságait. Például neki a lábát emeli ki a csőnaci, a piros meg teljesen jól áll neki. Nekem meg a barack áll jól, olyan aranyossá tesz, de közben nem tudják, hogy a rózsának tüskéi is vannak. Vagyis nem kell nagy trükk ide, csak a profizmus és a gyakorlatiasság.

Így indultunk el a főhadiszállásra, miközben egy vérfarkas csorgatja a nyálát értünk. Ennél izgalmasabb már nem is lehet a napunk.