13. fejezet: A pergamen

A szavazás lezárásra került. Vajon ki fog legközelebb felbukkanni az 1D-ből? Az eredmények a következők lettek. Zayn: 9 szavazat. Liam: 5 szavazat. Kevin (xD): 10 szavazat. Hamarosan kiderül, ki tippelt jól :)) 

Bent a ház modern volt vegyítve az otthonos érzéssel. Kellemesen csalódtam. Egy nappali féleségbe ültünk le, aminek két hatalmas ajtaja volt. Egy a jobb oldalon és egy a bal oldalon. Mindkettőnek fekete színe volt, és a kilincs hófehér. Nem volt vékony a fa, de olyan könnyedén be lehetett nyitni, mintha egy ruhadarabot tolnál arrébb. A fal színe világos barna, akár a tengerparton a homok, néhány festménnyel, ami remekműnek számítottak. A színek szinte beleolvadtak a falba, de olyan vonások voltak, amilyet csak igazi festő tud csak megalkotni. Volt egy nagy ablak középen a szobában, amit egy átlátszó selyem függöny fedett, és egy hatalmas bézs színű garnitúra, a két oldalán egy-egy kisebbel. Világos parketta volt és egy pamut bundás szőnyeg takarta a bútor alatti parkettát. A szőnyeg egyszínű, barnás árnyalatú. Szinte minden barna volt, de mégsem folytak egybe, hanem mind egy árnyalatot képviseltek.

Belépve minden könnyed és kellemes, ám mindenhol csak vérfarkasokat éreztem. A szemeim maradtak farkasszemekre, hogy jobban lássak. Hiába Louis házában voltunk, bármi megeshet, hiszen több éve nem láttam és megváltozhatott.

Az üvegasztalon a bútorok előtt, volt egy könyv és egy pergamen, ami már nagyon öreg lehetett, mert már megsárgult és a lassú égés szinte majd’ felemésztette.

A két ajtó kinyílt, fiúk léptek be, akik vérfarkasok voltak. Majdnem tízen, de nyugodtnak tűntek. Mindegyiket végigmértem, ők is engem. Mind magasak és sportosak, feszült bennük az energia, ahogy csak a vérállatokban szokott. Köztük se mindben, tettre készen, mintha náluk a pihenés és a harc közötti különbség csakis gondolati szinten létezne. Mindegyik le volt barnulva, bár egyre inkább azt gondoltam, hogy ez nem is annyira barnaság, hanem a bőrük eredeti színe: aranybarna. Pedig képtelenség, hogy valakiknek ezen a helyen ilyen színű lenne a bőrük, inkább hasonlítana sápadt aranyszínűre, mintsem napsütötte izzásúra, mintha belülről sütne ki belőlük a nap sugarai.

Magamra néztem és még mindig farkas alakban voltam, eddig fel sem tűnt, ezt pedig Louis is észrevette és súgott valamit az apja fülébe. Nem hallottam, de a férfi rábólintott és Louis hozzám jött.

- Gyere velem- mondta halkan és én követtem. Nem tudtam most mi van, hova megyünk. Végighaladtunk egy hosszú folyóson, aminek a csempéi sárgák és fehérek voltak. Hatalmas ablakok előtt mentünk el, ahol besütött a nap fénye, bevilágítva a folyosót, ami úgy nézett ki, akár a menny. Ajtókat hagytunk el, amik mind zárva voltak. Egy kis szobába léptünk be ahol egy hatalmas ágy volt érinthetetlenül, a falakon pedig képek. Rólam és Louisról.

Szinte egy falrészt beterített a rengeteg képhalmaz. Nem hittem a szememnek, hogy mind megtartotta. Régen imádtam fotózgatni és szinte mindegyiket neki adtam. Amik nagyon jók lettek azt lemásoltattuk és akkor nekem is lett belőle egy példány, de a többit neki adtam. Mindet. Mind itt voltak, mikor például az első napom összeütköztünk és félénken megkérdtem, hogy csinálhatok-e vele egy képet, ő pedig boldogan beleegyezett. Vagy mikor az első hónapban az ebédlőben elindítottunk egy kaja csatát. Azóta elválaszthatatlanok voltunk, még az „első bálunkra” és együtt mentünk, pedig nem is jártunk. Sok mindenki irigyelt, mert Louis volt a leghelyesebb pasi a suliban, csak sajnos én nem úgy gondoltam. Igazából mi tényleg igazi barátok vagyunk, és nem tudnék rá úgy nézni, mint akibe szerelmes vagyok vagy tetszik. Helyes hapsi volt, de nekem sosem tetszett úgy.

- Tessék, ez biztos jó lesz rád- szólt, és nekem adott egy fekete. tiszta fehérneműt, valamint egy fekete hosszú, szűk futós nacit és egy türkizkék sportmelltartót. Reméltem, hogy mindegyik jó lesz rám. Mikor még mindig nem mozdult a helyéről, ránéztem kérlelve. Azért egyedül akartam átöltözni!- Jaj, persze! Bocsi- kapkodott szavak után. Nagyon zavarban volt, nem tudom, miért.- Ott van egy fürdőszoba, ha használni akarod- hagyott magamra és halkan becsukta az ajtót. Mikor kiment, bevittem a számba a ruhákat a fürdőbe. Nem tudtam becsukni az ajtót, de nem is zavart.

Mikor már emberi testben kuporodtam a hideg csempén, meglepődtem, hogy nem is fájt most a változás és mikor átváltoztam farkas énembe, még akkor sem. Elég furcsa volt. Nagyon furcsa. Beléptem a zuhanykabinba és megpróbáltam a lehető leggyorsabban letusolni legalább, hogy ne legyek ennyire fáradt. Láttam egy jázmin illatos tusfürdőt és reméltem nem baj, ha használom egy kicsit. A langyos víz szinte felpörgetett és a bőrömet pedig ellágyította.

Pár perc múlva kész lettem. Kicsit felengedtem, felvettem a ruhákat, amik pont passzoltak rám. A nadrág kiemelte a combomat és a derekamat, és persze a fenekemet, de ez is csak egó... A hasamon a kockák látszottak, de nem annyira, hogy férfias legyen, csak épp látni lehetett, hogy nem vagyok könnyű dió, vagyis hogy nem jó kikezdeni velem. A kezemen is volt egy kis bicepsz és ezt kiemelte a sportmelltartó, szóval kétszeresen nem szabadna kekeckedni velem, hiába vagy pasi. 

A hajamat megfésültem és egy fekete hajgumit láttam, amivel felfogtam lófarokba a fejem tetején. Még így is leért a vállam alá. Mezítláb voltam, ami nagyon jó volt. Kiléptem az ajtón és Louis ott állt. Végignézett rajtam, a szemében valami éhséget véltem felfedezni. Mikor a szemembe nézett elmosolyodott és megfogta a kezemet gyengén. Még akkor sem tűnt el a látványa annak az éhségnek, ahogy rám nézett. Mintha nem teljesen az a Louis állt volna előttem, akit régen megismertem. Tudom, hogy rengeteg idő eltelt, de akkor is furcsa volt.

- Gyere! Már várnak!- húzott maga után. Ezzel visszaindultunk a nappalis részbe.- Most mindenki jelen lesz. Megmutatjuk, hogy ki is vagy valójában. Annyit elmondok, hogy egy lány sincs, ezt is még az egyik haverom csaja hagyta itt. Nagyon nagy szerencséd van. 

Miközben beszélt egyszer sem nézett félre, hanem közvetlenül a szemembe mondta. Elmosolyodtam és adtam egy puszit az arcára, ahol éreztem a kis borostákat. Nem szúrtak, selymes volt. Mindig úgy irigyeltem, mert az arcán a bőre olyan selymes.

- Köszi Lou.

Pont ekkor nyitotta ki az ajtót. Bent legalább húsz férfi volt, de nem azok az idős férfiak, hanem nálam kicsit idősebbek. Mind rám néztek és döbbenetet láttam felfedezni bennük. Ketten mosolyogva nézett, ám voltak olyanok is, akik rosszallóan vagy semmitmondóan. Nem rosszak, csak nem ismerem őket. Pont.

- Bemutatom nektek Angeliquet. 

Odajött hozzám Louis apja és megfogta a kezem. Odavezetett az asztalhoz. A pergament a kezébe vette, nekem a szívem a nyakamban dobogott. Féltem, nehogy elszakadjon a papírdarab, akármit is rejtsen.

- A Kiválasztottat!

Mindenki csendben nézett minket. A pergament kinyitotta és felmutatta mellettem. Sokak hüledeztek, én meg nem tudtam, miért. Mikor a sárga papírra néztem, nem hittem el, amit a szemem lát, nem fogtam fel. Egy lány volt rajta, én. A hajam le volt engedve. Egy hosszú fehér ruha volt rajtam, és szinte szállt velem együtt. A szemem határozott, közben lágy volt. A szemeim türkizkékek. Mögöttem pedig egy szellem farkas lobogott, a bőröm peremén. A fehér farkasom volt az. Ott lebegett mögöttem, majdnem eggyé vált velem, de mégsem.

- Ez hogyan lehetséges?- kérdeztem tőlük már-már majd’ meghalva a kíváncsiságtól.

- Az Őseid mikor még tudomásuk sem volt rólad, tudták, hogy te leszel a leszármazottjuk, a Kiválasztott. Rólad készítették. 

Nekem ez egy kicsit sok volt.

- Csatlakozunk hozzátok, egy feltétellel- jelentett ki Louis apja. Egy feltétel még nem a világ vége. Vagy igen?

-Mégis mi lenne az?- álltam határozottan szemeimmel a szürkés tekinteteket, amikben mintha átsuhant volna egy kis büszkeség, de rögtön el is illant.

- Hogy a mi egyik házunkban legyen a főhadi szállás, mert tökéletesen tudunk egyet.

- Rendben- mondtam nekik és indultam volna, de Louis megfogta a karom.

- Meghívunk titeket az Álarcos Bálra, amit ebben az évben is megrendezünk. A Bál holnap lesz megtartva.

Menten megálltam és biztos leeshetett az állam, mert Louis elmosolyodott. A szemem csillogott és a szívem a nyakamban dobogott észveszejtően.

- Ti rendezitek az Álarcos Bált?- kérdeztem, a hangomban pedig érezhető volt a döbbenet és a vidámság. Erre csak bólogattak és egy meghívót adtak a kezembe, nem csak az én nevemmel.

- Ezzel léphettek be a Bálra, várunk szeretettel és utána pedig megmondjuk, hol is lesz a főhadiszállás- erre odajött és letérdelt elém.- Örülünk, hogy itt voltál, Kiválasztott. 

Egy biztos volt. Olyan boldog voltam, mint még soha. Vigyázat, mindenki, mert visszatért a vidám lány!