15. fejezet: Az idegen

Kiszállva a meleg sportkocsiból megcsapta a bőrömet a hideg levegő, melytől minden szőrszálam a karomon égnek meredt. A gyenge szellő a hajamat próbálta magával sodorni, ami nem sikerült. A parkoló tele volt drága autókkal, alig találtam helyet magamnak, de sikerült egyet észrevenni, kicsit -nagyon- távol.
Az égen a hold ezüstös ragyogása ajándékozta meg az épületet, mely megvilágítva hátulról olyan volt, mint egy mesebeli kastély. Hatalmas ablakokat véltem felfedezni innét, ahonnan már látni lehetett a mulatozó embereket, akik álarcba bújva táncoltak egymással a feledésbe ezen az éjszakán.
Az ablakok hossza lehetett legalább húsz méter, és szélességben sem voltak kicsik. Az ablakokat félig eltakarta a nehéz, piros függöny óriási arany masnikkal, de csak részben fedte el az átlátszó üvegeken keresztül látható mulatozó népet. A Bálon mindenki nevetett, vagy az alkohol mennyiség miatt, vagy a sok udvarlótól. A nép háromnegyede táncolt, hiába nem tudták a ki a másik fél, mégis vonzotta őket az a magakadályozhatatlan kíváncsiság az álarc mögötti személyhez.
A ruhák fenségesek voltak, régiesek, de mégis ebbe a korba illőek, a tökéletesen mozgó táncoló hölgyek minden mozdulatával. Voltak egyediek, kicsit giccsesek, de csodálatra méltóak is. Például volt egy olyan nő, akinek majdnem fehér, egészen sápadt szőke, hosszú göndör haja volt, a tincsek vége itt-ott sötétebb szőke. Nyakba kötős ruhát viselt, ami ébenfekete színű volt, a csillárok fényében pedig éj kék, a felső része gyémántként villódzó üvegkristályokkal kirakott. Lábait fekete tűsarkakba rejtette, ruhája a földet érte, légies és mesés volt egyben. Minden tekintetet vonzott. A hölgy nem volt fiatal, de igen nőies a korához képest. A sminkje mesteri munka, a nagy barna őz szemei egzotikusnak hatott tőle. Kicsit zavart, hogy ennyire csinos itt a legtöbb hölgy, én elveszek köztük, mintha szellem lennék, annak érzem magam.
A férfiak a megszokásos szmokingot viselték, de egy páran kitűntek a színes megjelenésükkel. Mindegyik férfi kitett magáért, ahogy láttam. Kifogástalan ruhával járt a példamutató modor. Minden férfi tekintete erre- arra kalandozott, nem tudta volna senki sem megmondani, hogy épp hol, de én igen. Az egyik idősebb férfi épp a felesége mellett állt, de nem igen zavartatta magát, mert épp az előtte elhaladó hölgyek dekoltázsát vizsgálgatta nem túl nagy feltűnéssel. Elég vicces látványt nyújtott, mikor elég közel került hozzám egy hajadon szépség, és észrevette a férfi tekintetét, ahol járt. Az arca hirtelen paradicsom piros lett.
Felvettem az álarcomat és készen álltam a bálra. A hosszú lépcsőn sétáltam fel, mint aki sehova sem siet. Egy igen komoly férfi állt az ajtóba és rám emelte határozott tekintetét.
- A meghívót legyen szíves- mondta. Láttam a szemében, hogy elábrándozik a ruhámon. Elmosolyodtam és elővettem a fekete színű és arany csipkével díszített meghívót és a férfi kezébe nyomtam őket, közben álltam kíváncsi tekintetét. Megnézte kinek a neve áll benne és megszólalt kissé lágyabb hangon, egy nagy mosollyal a kipirosodott arcán:
- Erre tessék Ms. O’Reinen. 
Beléptünk a hatalmas ajtón. Odabent még fényűzőbb volt minden. Gigantikus gyémánt csillár lógott a levegőben, bevilágítva az egész előteret, a falakon a gyémánt ragyogása volt látható mindenhol. Mesébe illő volt a padló, ami rumbusz alakúak voltak, barnás-fehérek. Minden második lépésnél volt egy kis szekrény a fal mellett, ahol szebbnél- szebb virágok kombinációja nyűgözött le, a bódító illatukkal. Az egész tér üres volt, csak az én és az inas lépteit lehetett hallani, de egyre közelebb menve, már a zene lágy dallamát is felfedeztük.
Egy hosszú lépcsőn kellett fölmenni, amin vérvörös szőnyeg volt elhelyezve. Az inas segített levenni a kabátomat és egy kis akasztóra rakta fel, aztán felsegített a lépcsőn. Támaszt nyújtott nekem, amiért nagyon örültem.
- Tudom, hogy te vagy az Angelique. 
Nem lepődtem meg, mert a közelében felfedeztem az erejét. Ő is vérfarkas volt, de egy kicsit fiatalabb, mint én. Az erején lehetett észrevenni, mégis én fiatalabb voltam korban, mint ő. Én csak úgy voltam erősebb, hogy előbb kaptam meg az erőmet.
Felértünk a lépcső tetejére és onnan szabad utat nyújtott nekem a táncmulatságba. Megköszöntem és elindultam a korlát mellett a tömeg felé. A zene elhalkult, míg lefelé tartottam a lépcsőfokokon. Mindenki kíváncsi tekintetével mustrált engem. Mire leértem jó pár fiatalember szeretett volna lenni a segítségemre, amiért irigy tekinteteket kaptam a hölgyektől. Olyan benyomása volt ennek az egész szituációnak, mint valami hercegnős sztoriba kerültem volna hirtelen.
Minden színes és díszes volt. Némelyik férfin még palást is volt, ami bíbor színű lehetett vagy vérvöröses. Olyan egzotikus benyomást volt a reneszánsszal együtt. Kicsit furcsa. Nagyon kitettek magukért Louisék.
A padlózat, ahogyan az előtérben is, rombusz alakúak voltak, de itt feketés-szürkés szín volt kombinálva. A hatalmas ablakokon bevilágított a hold hideg fénye, de egy kicsit sem tette tönkre a hideg fényével az összhatást. A lámpák fénye bent mindent megvilágított, és itt három óriási csillár csüngött. Kis asztalok voltak a sarokban, ahol fenséges étkeket lehetett megízlelni, az italokkal együtt. A torták hatalmasak, furcsa díszítésű sütemények hegye, a kisebb húsokkal és sajtokkal együtt. Az italokat pedig fel nem ismertem, nem vagyok jártas bennük, de egy biztos, hogy volt száraz és vörösbor. A tánc is valami régies hagyomány lehetett, mert a keringő is köztük volt. 
Egy igen fess fiatalember jött oda hozzám. A zene megint elkezdődött. A szmokingja ugyanaz a fekete megszokott, de a szabása más volt. Kiemelte széles vállait és a derekát, kicsit szűkösebb a szokásosnál. A nyakkendője pedig almazöld volt az álarcával együtt, ami kiemelte az hasonló zöld szemeit, amik engem lestek kíváncsian. Az idegen elmosolyodott, és kis gödröcskéket véltem felfedezni a szája sarkánál, a gyönyörű ajkai mellett. Nem is vettem észre, hogy egy ideje nézem a száját, jól megszidtam magam és erre elpirultam. Ennél nem jöhet jobb! Egy idegen, akit nem ismerek, már rögtön egy perc alatt zavarba hozott az isteni ajkaival... Már megint kezdem! Nyugi, Angelique! Gondolkozzunk tiszta fejjel!
- Igen? 
Szerencsére a hangom nem árulta el a baklövésemet, de biztos, hogy észrevette. Megfogta a kezemet, lágy csókot nyomott rá, amitől kicsit megremegtem. A tekintet még mindig fogva tartott, nem engedett.
- Táncolna velem?- mosolygott rám, azzal a lusta félmosolyával, elolvadtam tőle. Ha most én lennék a jéghercegnő -illik rám a szerep a ruhám miatt-, már a földről figyelném őt, az elolvadt testemtől. Nem tudtam megszólalni, ezért csak bólogattam, és a táncparkettre vezetett. Megfogta gyöngéden a kezemet, és magához húzott. A szívem a számban dobogott, a pulzusom az egekben volt, nem is, a csillagokat verdeste le az égről. Rettentően zavarban voltam most, soha nem volt még senki ilyen velem.
Pont addig értem ebben a magas sarkúban neki, hogy nyugodtan a nyakához bújhattam, ő meg a derekamon pihentette a kezét. Az érintése égetett. Az illata egzotikus volt, az erdő vad aromáját éreztem, az édes szappan illatával. Ismerős volt, mégis idegen. Rettentően ideges lettem, ez az érzésem fellángolt teljesen. Nem akartam rossz lépést tenni, nehogy rálépjek a lábára. Most hirtelen minden tánclépés kiment a fejemből és csak a vágy maradt az idegennel szemben.  
- Megtudhatnám a becses nevét?- kérdezte elég csábítóan, de próbáltam nem kimondani, nehogy megtudja.
- Nem, maradjon ez az én titkom, mert akkor tovaszáll a varázs, amit az álarcok nyújtanak erre az éjszakára- utasítottam vissza finoman kérését. Én is ugyanúgy szerettem volna megtudni ennek a fiatalembernek a nevét, de nem lehetett, mert akkor megtudja az enyémet. Pedig tudni szeretném, hogy ki az, aki ilyen reakciókat vált ki belőlem, holott azt sem tudom, ki ő.
Rám nézett azzal a gyönyörű szempárral és csak pár centikre volt az ajkai az enyémektől. Egyre jobban közeledett, halálosan lassan, várta, hogy meghátráljak.
Valaki megfogta a vállamat és a szívem nagyot ugrott ijedtében. Megfordulva egy ismerős férfi állt mögöttem. Rettenetesen örültem, hogy megszakította a rossz cselekedetemet. Majdnem a nyakába ugrottam, de közben bocsánatkérően az idegen szemeibe néztem, ahol szomorúság volt látható. Gyorsan odamentem hozzá és egy csókot nyomtam puha arcára és már rögtön a másik kérőmhöz fordultam.
Szinte mindene fehér volt, de a mandzsettagombjai, a nyakkendője és a kikandikáló díszzsebkendője pedig olyan kék volt, akár a szeme színe. Gyönyörű kék. A bőrét ez a szín összeállítás nem sápasztotta, hanem pont ellenkezőleg. Olyan volt akár egy herceg.
- Kegyed megenged egy táncod?
Ahogy meghallottam a hangját, tudtam ki volt az, Niall. Boldogan bólintottam egyet, és már vezetett a tánckavalkád közepére. Megfogtam a kezét, és hagytam, hogy magával húzzon, belélegeztem az illatát, mely mandula illatú volt. Csak a zene és ő volt nekem. Teljesen elvesztem. A zene hirtelen lassabb lett, szolidabb. A dal lassú volt, édes és inkább ringatóztunk előre-hátra, alig mozdulva, de az arckifejezése huncut volt. A mellére fektettem a fejemet és behunytam a szemem, hallottam a vad iramban felerősödő szívverését. Sóhajtott, az állát a fejem búbjára tette, és nem szólt egyikünk sem semmit, míg a szemembe nem nézett.
- Tudom, ki vagy, szép hölgy- mondta rejtélyes hangon a fülembe. Csak mosolyogni tudtam ennek hallatára és kihívóan megszólaltam, de én is suttogva a fülébe.
- Igen, uram? Ki lennék?- kérdeztem merészen, a szíve még gyorsabb ütembe kezdett.
- Angelique- ejtette ki úgy a nevemet, akár egy imát.

14. fejezet: A Bál napja

A nap kósza sugarai játszottak táncot a hasamon, ami kellemes érzéssel töltött el. Kinyitottam a szememet és láttam Niallt, ahogy pont belép az ajtómon. Niall itt van a szobámban! Nem tudtam miért, de felültem és ő meg erre úgy megijedt, hogy megcsúszott a szőnyegemen és elesett, úgy, hogy egész végig rajtam tartotta a szemét. Csak egy mosolyt eresztettem el, mert máris rohantam a segítségére. Felsegítettem, de ő csak a padlót nézte és a hosszú ujjat tördelte. Most meg mi van?

- Mi a baj?- kérdeztem tőle, ő meg nagy nehezen belenézett a szemembe. Tekintete egy dologért kiáltott, segítségért.- Miben segíthetek?- hajoltam meg előtte, mint egy bolti eladó, aki épp ki akarja szolgálni a gazdag vevőt. Ő erre elmosolyodott, és nagy nehezen kinyögte, amit végre szerettem volna.

- Segítesz a Bálra készülődni? 

Nem tudtam, hogy nevessek-e vagy sírjak, mert pont Nialltől nem vártam, hogy segítséget kér. Elmosolyodtam ő meg durcásan leült az ágyamra.

- Nem ér kinevetni!- mondta és leültem mellé. Úgy viselkedett, akár egy gyerek, aki épp egy kis titkot osztott meg az anyukájával, aki épp mosolygott ezen. Ezen már nagyon nevettem.- Na, akkor igen?- kérdezte kicsit komolyabban. Abban a pillanatban abbahagytam a nevetést és bólogattam.

- Igen, de akkor irány a szobád a szmokingokért!- válaszoltam. Erre megfogta a kezemet és a szobája felé vezetett. Nevetve mentünk a szobája felé, a ház zengett tőlünk. Egy szobába értünk be, ez lehetett Niallé. Kék volt az összes fala és egy hatalmas ágy volt a szoba közepén, három szmokinggal. Már lassan dél körül járhatott és én sem voltam sehol. Izgatott voltam, hogy milyen ruhát választok ki, volt egy ötletem. A szmokingok mind különbözőek voltak. Volt egy teljesen fekete színű, kivéve a mellénye, nyakkendője és a mandzsettagombjai, mert azok makulátlan fehérek.

A második meg pont fordítva volt, ami fehér volt az hollófekete színű, és ami fekete az tiszta fehér volt.

A harmadik pedig szemkápráztató volt. Nem fekete volt, hanem kristálytiszta fehér, makulátlan szmoking, a zakója között a fehér mellényével és jég kék nyakkendőjével még jobban festett. A mandzsettagombjai, a mellényzsebéből kikandikáló díszzsebkendője, a nyakkendője ugyanolyan kék volt, akár Niall szeme. Minden más fehéren ragyogott, még a hozzátartozó cipő is, de nem tűnt kísértetiesen sápadtnak, pont ellenkezőleg. Niall bőre fehér, de most is volt rajta egy fehér póló, és nem sápasztotta. A jelenléte betöltötte a szobát, uralkodó volt a közrendűek között. Muszáj volt ezt választania, mert ebben úgy fog festeni, akár egy herceg. „Szőke herceg, fehér lovon.” Sajnos a ló helyett be kell érnie egy farkassal, a kis hercegnőjének.

-Ez az! Niall, te ebben minden lánynak elnyered a szívét- mondtam halkan, és a ragyogó szmokingot a kezébe adtam.- Most pedig megyek, mert még semmit sem csináltam. Bocsi, Niall. Majd találkozunk a Bálon, ha megismersz!

Ezzel adtam neki egy puszit a puha arcára és elindultam a szobám felé, vissza sem nézve rá. Becsuktam az ajtót és a szekrényemhez mentem. Nem tudtam mit föl venni. Most nem hisztizek, vagy úgy mondom, hogy ahogy az elkényeztetett lányok teszik, csak tényleg fogalmam sem volt róla mit kéne fölvennem. Mindig anyám segített, minden kis részletben, de most egyedül voltam.

Hirtelen eszembe jutott az a ruha, amit még anyukám adott nekem a halála előtt pár nappal. Egy üzenetet adott hozzá, de még nem olvastam. Gyorsan arrébb toltam a ruhákat a vállfákkal, és leültem és kipakoltam a szekrényem alját. Egy nagy fehér doboz maradt utoljára, ami világoskék selyemszalaggal van átkötve egy nagy masnival. Még nem nyitottam ki, de anya mondta, hogy egy báli ruha van benne, amit az Álarcos Bálra készíttetett nekem. Csak nekem.

A szalagot leszedtem gyengéden, és már csak a doboz teteje maradt. Kinyitottam és találtam ott egy levelet, amit félretettem. Majd később elolvasom. Utána volt egy fehér selyem alapon, gyémántszerű kövekkel kirakva egy álarc. A széle és a szeme helyének a széle volt kirakva nagyobb kövekkel és flitterekkel. A jobb oldalán volt kettő darab kék színű toll, ami ugyanolyan színű volt, mint a ruhaanyag, és mint a köveké. A szemem könnybe lábadt. Olyan gyönyörűséges ruhát varratott, hogy fel sem fogtam a látványt, amit nyújtott.

Kivettem a dobozból és felálltam. Magam elé tartottam a ruhát és a tükör elé álltam, ami akkora volt, mint én. A combom közepéig ért a rövidebb szoknyája, ami gumis anyagból volt, könnyen fel tudja venni az alakomat. A másik szoknya, ami szaténselyemből volt szinte átlátszó hátul, a földig ért egy kisebb uszály részel. A hosszabb szoknya szinte hullámokat vetett, mint a napsütötte víz.

A gumis szoknyával egybe volt varrva a fűzős felsőrésszel. A fűzőrész világoskék selyem alapját ezüsthímzés díszítette, a tiszta fényszínű szalagokkal és hófehér gyöngyökkel. Voltak kisebb-nagyobb gyöngyök, amik hófehéren és vajszínűen tündököltek összevissza az egész feslő rész elején. A nyaki része kicsit kivágott volt, picit többet mutatott, mint kellett volna, de nem túlságosan. A hosszú ujjai pedig selyemszatén volt, semmi dekorációval, mert így tökéletes volt. Pont a csuklómig ért az ujj része. Tökéletes volt. A hátulján a fél hátam ki volt vágva. A kivágott anyag mentén egy csíkban kövek voltak.

A dobozba még találtam egy szikrázó gyémántos nyakpántot, amely szivárványos fénytörésbe vonta a szobám falait a nap fényétől. Káprázatos volt. Egy kósza könnycsepp gördült le az arcomon. A levélért nyúltam és kinyitottam a könnyű papírdarabot.

Kedves Lányom, Angelique!

Tudom, hogy imádod a kék színt és remekül fogsz festeni abban a lélegzetelállító ruhában.

Remélem nem okoztam csalódást a választásban, mert szerintem minden fiú epekedni fog utánad.

Bízom benne, hogy aki megtalálja az álarcodat, vele jól érzed majd magad az este folyamán.

 Sok szeretettel:

Édesanyád

Imádtam anyukám írását. Alig várom már a táncot, az a kedvenc részem, de csak az álarcok keresése után. Egy idegennel táncolni a legveszélyesebb és a legizgalmasabb egyben. 

Megnéztem az időt és már két óra volt, a meghívóban pedig ott kell lenni hatra, mert akkor fognak beszédet tartani, már akkor sötét van. A ruhát kiraktam az ágyra és elmentem a fürdőszobába. Az ajtót nem csuktam be, nehogy párás legyen bent a levegő.  Levetkőztem és beszálltam a kabinba. A meleg víz csordogált a testem minden porcikáján, ami olyan érzés volt, mintha egyre melegebb takaróba takargatnának. Epres illatú tusfürdőt használtam, teljesen habos volt a testem. Miután már kész voltam, kiszálltam és egy törülközőt tekertem magam köré és a hajamra.

Hirtelen nem tudtam, milyen legyen a hajam, a sminkem, a cipőm. De nem adtam fel, gondolkoztam milyen fazon illik a ruhához és már ötletek halmaza szállt meg engem abban a pillanatban. Sebesen elmentem a ruhásszekrényemhez és kivettem egy alsószoknyát, ami pont ugyanolyan kék volt, mint, a ruha anyaga, és egy hasonló kék színű fehérneműt. Felvéve őket, igen megmutatta a hosszú lábaimat, az alakomat. 

Gyorsan megszárítottam a hajamat és utána félig begöndörítettem. Nagyon jó lett a végén, gyorsan lefújtam hajlakkal, nehogy kijöjjön belőle sok hullám. A sminkem pedig világoskék egy kis fekete ködös árnyalattal. A végén kihúztam a szememet macskaszerűen és a szempilláimat kifestettem, ami szinte a homlokomat ütötte, annyira hosszú volt. Kicsi alapozót tettem magamra és egy kis pirosítót, aztán világos rózsaszín rúzst. Az órára néztem és már négy óra volt. Van két órám!

Felvettem nagyon gyengéden a ruhát, és egy olyan kék árnyalatú magas sarkút, ami majdnem nyolc centiméter magas volt. Az volt a fura, hogy tudtam benne menni. Az álarcot a kezembe véve odaálltam a tükör elé. Nem ismertem magamra. Egy nő nézett velem farkasszemet a tükörből. Olyan volt, mint egy hercegnő, vagy egy jégkirálynő. A ruhám a havat juttatja az eszembe a szememmel együtt.

Kinéztem az ajtón, és ahogy kétszer minden érzékemmel körülkémleltem, hogy senki sincs-e a házban. Tiszta a terep, csak én vagyok. Lesiettem a lépcsőn, felvettem a hófehér szövetkabátomat és kiléptem a táskámmal együtt az estébe. Beültem a sportkocsimba a meghívókkal és elindultam a bálra, ahol remélem, akad egy úriember, aki szívesen táncolna velem egy kört. Eddig nem szívesen vetettem bele magam semmibe, de most az egész estbe megteszem. Veszélyes és titokzatos álarcos lány leszek. Remélem az álarcom mögé tudom tenni önmagamat. „A remény hal meg utoljára.”

13. fejezet: A pergamen

A szavazás lezárásra került. Vajon ki fog legközelebb felbukkanni az 1D-ből? Az eredmények a következők lettek. Zayn: 9 szavazat. Liam: 5 szavazat. Kevin (xD): 10 szavazat. Hamarosan kiderül, ki tippelt jól :)) 

Bent a ház modern volt vegyítve az otthonos érzéssel. Kellemesen csalódtam. Egy nappali féleségbe ültünk le, aminek két hatalmas ajtaja volt. Egy a jobb oldalon és egy a bal oldalon. Mindkettőnek fekete színe volt, és a kilincs hófehér. Nem volt vékony a fa, de olyan könnyedén be lehetett nyitni, mintha egy ruhadarabot tolnál arrébb. A fal színe világos barna, akár a tengerparton a homok, néhány festménnyel, ami remekműnek számítottak. A színek szinte beleolvadtak a falba, de olyan vonások voltak, amilyet csak igazi festő tud csak megalkotni. Volt egy nagy ablak középen a szobában, amit egy átlátszó selyem függöny fedett, és egy hatalmas bézs színű garnitúra, a két oldalán egy-egy kisebbel. Világos parketta volt és egy pamut bundás szőnyeg takarta a bútor alatti parkettát. A szőnyeg egyszínű, barnás árnyalatú. Szinte minden barna volt, de mégsem folytak egybe, hanem mind egy árnyalatot képviseltek.

Belépve minden könnyed és kellemes, ám mindenhol csak vérfarkasokat éreztem. A szemeim maradtak farkasszemekre, hogy jobban lássak. Hiába Louis házában voltunk, bármi megeshet, hiszen több éve nem láttam és megváltozhatott.

Az üvegasztalon a bútorok előtt, volt egy könyv és egy pergamen, ami már nagyon öreg lehetett, mert már megsárgult és a lassú égés szinte majd’ felemésztette.

A két ajtó kinyílt, fiúk léptek be, akik vérfarkasok voltak. Majdnem tízen, de nyugodtnak tűntek. Mindegyiket végigmértem, ők is engem. Mind magasak és sportosak, feszült bennük az energia, ahogy csak a vérállatokban szokott. Köztük se mindben, tettre készen, mintha náluk a pihenés és a harc közötti különbség csakis gondolati szinten létezne. Mindegyik le volt barnulva, bár egyre inkább azt gondoltam, hogy ez nem is annyira barnaság, hanem a bőrük eredeti színe: aranybarna. Pedig képtelenség, hogy valakiknek ezen a helyen ilyen színű lenne a bőrük, inkább hasonlítana sápadt aranyszínűre, mintsem napsütötte izzásúra, mintha belülről sütne ki belőlük a nap sugarai.

Magamra néztem és még mindig farkas alakban voltam, eddig fel sem tűnt, ezt pedig Louis is észrevette és súgott valamit az apja fülébe. Nem hallottam, de a férfi rábólintott és Louis hozzám jött.

- Gyere velem- mondta halkan és én követtem. Nem tudtam most mi van, hova megyünk. Végighaladtunk egy hosszú folyóson, aminek a csempéi sárgák és fehérek voltak. Hatalmas ablakok előtt mentünk el, ahol besütött a nap fénye, bevilágítva a folyosót, ami úgy nézett ki, akár a menny. Ajtókat hagytunk el, amik mind zárva voltak. Egy kis szobába léptünk be ahol egy hatalmas ágy volt érinthetetlenül, a falakon pedig képek. Rólam és Louisról.

Szinte egy falrészt beterített a rengeteg képhalmaz. Nem hittem a szememnek, hogy mind megtartotta. Régen imádtam fotózgatni és szinte mindegyiket neki adtam. Amik nagyon jók lettek azt lemásoltattuk és akkor nekem is lett belőle egy példány, de a többit neki adtam. Mindet. Mind itt voltak, mikor például az első napom összeütköztünk és félénken megkérdtem, hogy csinálhatok-e vele egy képet, ő pedig boldogan beleegyezett. Vagy mikor az első hónapban az ebédlőben elindítottunk egy kaja csatát. Azóta elválaszthatatlanok voltunk, még az „első bálunkra” és együtt mentünk, pedig nem is jártunk. Sok mindenki irigyelt, mert Louis volt a leghelyesebb pasi a suliban, csak sajnos én nem úgy gondoltam. Igazából mi tényleg igazi barátok vagyunk, és nem tudnék rá úgy nézni, mint akibe szerelmes vagyok vagy tetszik. Helyes hapsi volt, de nekem sosem tetszett úgy.

- Tessék, ez biztos jó lesz rád- szólt, és nekem adott egy fekete. tiszta fehérneműt, valamint egy fekete hosszú, szűk futós nacit és egy türkizkék sportmelltartót. Reméltem, hogy mindegyik jó lesz rám. Mikor még mindig nem mozdult a helyéről, ránéztem kérlelve. Azért egyedül akartam átöltözni!- Jaj, persze! Bocsi- kapkodott szavak után. Nagyon zavarban volt, nem tudom, miért.- Ott van egy fürdőszoba, ha használni akarod- hagyott magamra és halkan becsukta az ajtót. Mikor kiment, bevittem a számba a ruhákat a fürdőbe. Nem tudtam becsukni az ajtót, de nem is zavart.

Mikor már emberi testben kuporodtam a hideg csempén, meglepődtem, hogy nem is fájt most a változás és mikor átváltoztam farkas énembe, még akkor sem. Elég furcsa volt. Nagyon furcsa. Beléptem a zuhanykabinba és megpróbáltam a lehető leggyorsabban letusolni legalább, hogy ne legyek ennyire fáradt. Láttam egy jázmin illatos tusfürdőt és reméltem nem baj, ha használom egy kicsit. A langyos víz szinte felpörgetett és a bőrömet pedig ellágyította.

Pár perc múlva kész lettem. Kicsit felengedtem, felvettem a ruhákat, amik pont passzoltak rám. A nadrág kiemelte a combomat és a derekamat, és persze a fenekemet, de ez is csak egó... A hasamon a kockák látszottak, de nem annyira, hogy férfias legyen, csak épp látni lehetett, hogy nem vagyok könnyű dió, vagyis hogy nem jó kikezdeni velem. A kezemen is volt egy kis bicepsz és ezt kiemelte a sportmelltartó, szóval kétszeresen nem szabadna kekeckedni velem, hiába vagy pasi. 

A hajamat megfésültem és egy fekete hajgumit láttam, amivel felfogtam lófarokba a fejem tetején. Még így is leért a vállam alá. Mezítláb voltam, ami nagyon jó volt. Kiléptem az ajtón és Louis ott állt. Végignézett rajtam, a szemében valami éhséget véltem felfedezni. Mikor a szemembe nézett elmosolyodott és megfogta a kezemet gyengén. Még akkor sem tűnt el a látványa annak az éhségnek, ahogy rám nézett. Mintha nem teljesen az a Louis állt volna előttem, akit régen megismertem. Tudom, hogy rengeteg idő eltelt, de akkor is furcsa volt.

- Gyere! Már várnak!- húzott maga után. Ezzel visszaindultunk a nappalis részbe.- Most mindenki jelen lesz. Megmutatjuk, hogy ki is vagy valójában. Annyit elmondok, hogy egy lány sincs, ezt is még az egyik haverom csaja hagyta itt. Nagyon nagy szerencséd van. 

Miközben beszélt egyszer sem nézett félre, hanem közvetlenül a szemembe mondta. Elmosolyodtam és adtam egy puszit az arcára, ahol éreztem a kis borostákat. Nem szúrtak, selymes volt. Mindig úgy irigyeltem, mert az arcán a bőre olyan selymes.

- Köszi Lou.

Pont ekkor nyitotta ki az ajtót. Bent legalább húsz férfi volt, de nem azok az idős férfiak, hanem nálam kicsit idősebbek. Mind rám néztek és döbbenetet láttam felfedezni bennük. Ketten mosolyogva nézett, ám voltak olyanok is, akik rosszallóan vagy semmitmondóan. Nem rosszak, csak nem ismerem őket. Pont.

- Bemutatom nektek Angeliquet. 

Odajött hozzám Louis apja és megfogta a kezem. Odavezetett az asztalhoz. A pergament a kezébe vette, nekem a szívem a nyakamban dobogott. Féltem, nehogy elszakadjon a papírdarab, akármit is rejtsen.

- A Kiválasztottat!

Mindenki csendben nézett minket. A pergament kinyitotta és felmutatta mellettem. Sokak hüledeztek, én meg nem tudtam, miért. Mikor a sárga papírra néztem, nem hittem el, amit a szemem lát, nem fogtam fel. Egy lány volt rajta, én. A hajam le volt engedve. Egy hosszú fehér ruha volt rajtam, és szinte szállt velem együtt. A szemem határozott, közben lágy volt. A szemeim türkizkékek. Mögöttem pedig egy szellem farkas lobogott, a bőröm peremén. A fehér farkasom volt az. Ott lebegett mögöttem, majdnem eggyé vált velem, de mégsem.

- Ez hogyan lehetséges?- kérdeztem tőlük már-már majd’ meghalva a kíváncsiságtól.

- Az Őseid mikor még tudomásuk sem volt rólad, tudták, hogy te leszel a leszármazottjuk, a Kiválasztott. Rólad készítették. 

Nekem ez egy kicsit sok volt.

- Csatlakozunk hozzátok, egy feltétellel- jelentett ki Louis apja. Egy feltétel még nem a világ vége. Vagy igen?

-Mégis mi lenne az?- álltam határozottan szemeimmel a szürkés tekinteteket, amikben mintha átsuhant volna egy kis büszkeség, de rögtön el is illant.

- Hogy a mi egyik házunkban legyen a főhadi szállás, mert tökéletesen tudunk egyet.

- Rendben- mondtam nekik és indultam volna, de Louis megfogta a karom.

- Meghívunk titeket az Álarcos Bálra, amit ebben az évben is megrendezünk. A Bál holnap lesz megtartva.

Menten megálltam és biztos leeshetett az állam, mert Louis elmosolyodott. A szemem csillogott és a szívem a nyakamban dobogott észveszejtően.

- Ti rendezitek az Álarcos Bált?- kérdeztem, a hangomban pedig érezhető volt a döbbenet és a vidámság. Erre csak bólogattak és egy meghívót adtak a kezembe, nem csak az én nevemmel.

- Ezzel léphettek be a Bálra, várunk szeretettel és utána pedig megmondjuk, hol is lesz a főhadiszállás- erre odajött és letérdelt elém.- Örülünk, hogy itt voltál, Kiválasztott. 

Egy biztos volt. Olyan boldog voltam, mint még soha. Vigyázat, mindenki, mert visszatért a vidám lány!

12. fejezet: Új tagok

Elnézést, hogy ennyit késtünk a résszel, de Cinti jelenleg Németországban van, nekem pedig napokig nem volt netem. #screwyouPRtelecom... De most már egy probléma megoldva, szóval parancsoljatok :))
xx

Harry szemszöge

- Louis, szeretnék kérdezni tőled valami nagyon fontosat- mondta Angelique nagyon komolyan, amitől a fiú arca hirtelen érzelemmentes lett.

- Mégis mit, hercegnőm?- kérdezte és látszódott, hogy amilyen mosoly előbukkant az arcán, nem igazi mosoly volt.

- Tudom... Tudod... Tudom, hogy mi vagy, és te is tudod, én mi vagyok. Szükségem lenne rád. 

A gyenge szellő magával sodorta Angelique arany tincseit, miközben csillogó szemmel próbált valamit leolvasni Louis arcáról. A kecses nyaka szabadon maradt és lehetett látni az ütőere ritmusos dobbanásait, ami egy kicsit jobban vert, mint általában az embernek szokott. Félt volna? Ideges volt?

- Igaz, nincs értelme kertelni. Mit szeretnél prücsköm?- érdeklődött Louis és a szemében mintha egy fátyol hullott volna le, a megkönnyebbülés érzés lakozott a lepel mögött. Másra számított volna?

- Szeretném, ha segítenél nekünk. Kérlek.

Csillogó szemeivel mélyen belenézett a fiú szemébe. Angelique szeme színe inkább hasonlított egy tengersodrásától szabaduló átlátszó medúza színéhez, amiben kéknek az összes színei vegyítve voltak a csillogással, mely akár egy gyémántéval vetekedett. Louis pedig nem tudott neki ellenállni és nem sok ellenszegülést véltem felfedezni benne.

- Bemutatlak titeket valakiknek- mondta és rám nézett. Elmosolyodott és megfogta a lány kezét, ő meg rám nézett, de nem volt semmi a tekintetében. Semmi. Mintha egy fátyol fedné őt, előlem. Mikor mögöttük tettem meg az utam, nem tudom miért, de fájt a szívem. Valamiért, aminek az okát nem tudom, de rettenetesen sajgott.

****

Miután egy fekete sportkocsiba beülve megérkeztünk egy ismeretlen erdőbe, nem tudtam nem észrevenni, hogy Angelique tekintete mindig változik a színével együtt. Ha, mérges, akkor a kék szín sötétedik, szinte éjsötét kék, és viharos felhőket látsz bennük forgószéllel, amik fogva tartanak téged.

Vagy mikor tényleg mosolyog, akkor a legvilágosabb türkizkék, amit valaha életemben láttam, vagy a legvilágosabb tengerkék, ami szinte fehér, de nem a hideget juttatja az eszedbe, hanem egy meleg, friss pohár tejet. Ha ilyenkor rám néz, mert nézem őt, akkor hirtelen mintha minden elsötétülne és semmi érzelmet nem mutat. Csak azt látom, hogy a pulzusa felerősödik és a szeme mintha elhomályosulna, de nem a könnyektől. Mi miatt zárkózik el tőlem? Mit tettem? Nem tudtam ennek az okát, de ki akarom deríteni, hogy a vidám lánynak,- ha rám néz- miért válik üvegessé a tekintete, mintha a múltba ragadt jósnő lenne.

Angelique szemszöge:

Az erdő nem volt sötét, hanem inkább világos. Elég furcsa volt, mert általában az erdők sötétek, de ez nem. Mintha ki lenne világítva. Egy ház előtt parkoltunk le, amely kísértetiesen csillogott, akár egy görög templom. Ebben a pillanatban hirtelen felébredt a nosztalgia bennem, ugyanakkor baljós előérzetem támadt a házzal kapcsolatban. Egy biztos volt, hatalmas épület volt és elegáns, a fenyőfák között. Nem volt új épület, de remekül beleillett az erdős részbe, olyan otthonosnak nézett ki.

Elképzeltem egy olyan otthont ebben a házban, amely telis-tele van zenével és vidám nevetéssel. Szépséges bálokat láttam magam előtt, amelyeket bevilágít a köröskörül égő lámpák fénye, összeölelkező, forgolódó táncosok, vonzó hölgyek lobogó szoknyákban és ragyogó tekintetű fiatalemberek jelentek meg a képzeletemben. 

Imádtam a bálokat már kiskorom óta, emlékszem mindig megrendezésre került egy álarcosbál még az ősz elején szeptemberben. Soha nem hagytam ki. Mindjárt itt van!

A nap meleg sugarai vetett fényt erre az elegáns épületre, ahol minden ablakában felfedeztem az örömöt és vidámságot. A levegő nyirkos volt és csípős, pedig az erős sugarak melengették.

- Hol vagyunk?- tettem fel a kérdést. Louis csak mosolygott. Harry sokszor rám nézett. A hideg is kirázott ilyenkor. Nem utálom, de mégis valamilyen módon,-ami természetes és egyértelmű- Rá emlékeztet, a gyilkosomra és családom gyilkosára. A szívemen a sebek ilyenkor majd' kettészakadnak, fájnak, és minden egyes másodperc lejátszódik előttem. Nem tudok máshogy nézni rá. Néha olyan, mintha ő maga lenne az a ki megölt, de az agyam kis zugában tudom, hogy nem ő az. De mégis.

- Gyertek!- szólalt meg Louis és megfogta a kezemet. Nem tudom, de nagyon jó érzés volt megint mellettem tudni a legjobb barátomat. A szívemen az a hatalmas űr, mintha egy kicsit összeszűkült volna, de csak egy apródnyit.

Odaérve az ajtóhoz, az kivágódott. Louis sajnos elvesztette az egyensúlyát és elesett. Én meg Harryhez mentem és kérdőn ránéztem. A szemei a legvilágosabb almazöldek voltak, s benne érzelmek kavarogtak, mint például kis öröm és egy farkas. Farkas? Hirtelen megfordultam és négy hatalmas farkas jött felém, vicsorogva. Én megfogtam Harry kezét és a levegőbe ugrottam a farkasok elől. A levegőben megfordultam és Harry kezét elengedtem. Hirtelen a bőröm szakadni kezdett és hosszú sűrű bunda türemkedett helyébe, mely hófehér volt. A csontjaim eltörtek és nőttek hangos roppanás kíséretében. A szemem sarkából láttam, hogy szerencsére Harry nem törte el semmijét. Négy manccsal értem földet, amely sokkal nagyobb volt, mint a támadóknak. Ők vicsorogva megfordultak, de mikor látták, kivel állnak szembe, megálltak és hihetetlenség érzése költözött a szemükbe.

Én előre tettem a jobb mancsomat és éles, kíméletlen fogaimat kivicsorítva mentem feléjük. Ők meg hátráltak. Minden lépéssel én előrébb, ők hátrébb kerültek. Mögöttem az ajtó kivágódott, és hirtelen Louis állt előttem. Belenézett a szemembe és kért a tekintetével, hogy elég. Én meg nem tettem többet, ellazult a testem, és belenéztem én is a szemébe.

- Köszönöm!- ölelt át Louis, de most hirtelen eszembe jutott Harry. Jól van? A szememmel kerestem őt és nem messze állt. Az oldalán kis piros csík futott végig miből kevés vér csordogált. Odafutottam hozzá és féltőn ránéztem.

- Jól vagyok!- bizonygatta. Hangjából öröm volt kivehető. Rám mosolygott, és én ennek nem tudom miért, de örültem. Örültem? Mi van velem? Az ajtóban egy nagyon magas férfi állt, akinek a bőre napbarnított volt, lehetett érezni a pórusaiból a nap melegét, és biztos sokat dolgozott a napon. Izmos volt, azonban ilyen kigyúrt embert még nem láttam. Az álla széles volt, az orra hosszúkás, a szeme szürkés. A szemében döbbenet tükröződött és engem nézett.

- Lehetetlen!- mondta és felém tartott. Louis megölelte a férfit, aki utána rám szentelte figyelmét, mindenkivel együtt. Kik ők? Miért néznek?

- Angelique bemutatom az apámat.
Az apja? Közelebbről megnéztem őket és tényleg hasonlítanak. A tekintetük, de a szemük színe egyáltalán. A barna hajuk és a széles álluk igen. A mosolyuk is egyforma volt, lusta félmosoly.

- Örülök, hogy megismerhetlek, Kiválasztott- mondta és letérdelt. Hogy-hogy eddig nem vettem/vettük észre, hogy van még egy Falka? Hogy lehettünk ilyen vakok? Én rájuk mosolyogtam, ahogy csak tudtam a hosszú fogaimmal, de tudták, hogy minek szántam.

- Segítséget kérünk, hogy az összes Falka összeálljon, és egy Falkát alkosson! Mi az O’Reinen és az O’Breen Falka már csatlakoztunk, és most titeket kérünk, Tomlinson Falka.
Mindenki hitetlenkedett. Remélem mellénk állnak, nagyon reméltem. Egyetlen esélyünk ők voltak, hogy elegen legyünk a harchoz, no meg persze a detektíves játékhoz, a négy elemből lett kovácsolt kard megkereséséhez.