14. fejezet: A Bál napja

A nap kósza sugarai játszottak táncot a hasamon, ami kellemes érzéssel töltött el. Kinyitottam a szememet és láttam Niallt, ahogy pont belép az ajtómon. Niall itt van a szobámban! Nem tudtam miért, de felültem és ő meg erre úgy megijedt, hogy megcsúszott a szőnyegemen és elesett, úgy, hogy egész végig rajtam tartotta a szemét. Csak egy mosolyt eresztettem el, mert máris rohantam a segítségére. Felsegítettem, de ő csak a padlót nézte és a hosszú ujjat tördelte. Most meg mi van?

- Mi a baj?- kérdeztem tőle, ő meg nagy nehezen belenézett a szemembe. Tekintete egy dologért kiáltott, segítségért.- Miben segíthetek?- hajoltam meg előtte, mint egy bolti eladó, aki épp ki akarja szolgálni a gazdag vevőt. Ő erre elmosolyodott, és nagy nehezen kinyögte, amit végre szerettem volna.

- Segítesz a Bálra készülődni? 

Nem tudtam, hogy nevessek-e vagy sírjak, mert pont Nialltől nem vártam, hogy segítséget kér. Elmosolyodtam ő meg durcásan leült az ágyamra.

- Nem ér kinevetni!- mondta és leültem mellé. Úgy viselkedett, akár egy gyerek, aki épp egy kis titkot osztott meg az anyukájával, aki épp mosolygott ezen. Ezen már nagyon nevettem.- Na, akkor igen?- kérdezte kicsit komolyabban. Abban a pillanatban abbahagytam a nevetést és bólogattam.

- Igen, de akkor irány a szobád a szmokingokért!- válaszoltam. Erre megfogta a kezemet és a szobája felé vezetett. Nevetve mentünk a szobája felé, a ház zengett tőlünk. Egy szobába értünk be, ez lehetett Niallé. Kék volt az összes fala és egy hatalmas ágy volt a szoba közepén, három szmokinggal. Már lassan dél körül járhatott és én sem voltam sehol. Izgatott voltam, hogy milyen ruhát választok ki, volt egy ötletem. A szmokingok mind különbözőek voltak. Volt egy teljesen fekete színű, kivéve a mellénye, nyakkendője és a mandzsettagombjai, mert azok makulátlan fehérek.

A második meg pont fordítva volt, ami fehér volt az hollófekete színű, és ami fekete az tiszta fehér volt.

A harmadik pedig szemkápráztató volt. Nem fekete volt, hanem kristálytiszta fehér, makulátlan szmoking, a zakója között a fehér mellényével és jég kék nyakkendőjével még jobban festett. A mandzsettagombjai, a mellényzsebéből kikandikáló díszzsebkendője, a nyakkendője ugyanolyan kék volt, akár Niall szeme. Minden más fehéren ragyogott, még a hozzátartozó cipő is, de nem tűnt kísértetiesen sápadtnak, pont ellenkezőleg. Niall bőre fehér, de most is volt rajta egy fehér póló, és nem sápasztotta. A jelenléte betöltötte a szobát, uralkodó volt a közrendűek között. Muszáj volt ezt választania, mert ebben úgy fog festeni, akár egy herceg. „Szőke herceg, fehér lovon.” Sajnos a ló helyett be kell érnie egy farkassal, a kis hercegnőjének.

-Ez az! Niall, te ebben minden lánynak elnyered a szívét- mondtam halkan, és a ragyogó szmokingot a kezébe adtam.- Most pedig megyek, mert még semmit sem csináltam. Bocsi, Niall. Majd találkozunk a Bálon, ha megismersz!

Ezzel adtam neki egy puszit a puha arcára és elindultam a szobám felé, vissza sem nézve rá. Becsuktam az ajtót és a szekrényemhez mentem. Nem tudtam mit föl venni. Most nem hisztizek, vagy úgy mondom, hogy ahogy az elkényeztetett lányok teszik, csak tényleg fogalmam sem volt róla mit kéne fölvennem. Mindig anyám segített, minden kis részletben, de most egyedül voltam.

Hirtelen eszembe jutott az a ruha, amit még anyukám adott nekem a halála előtt pár nappal. Egy üzenetet adott hozzá, de még nem olvastam. Gyorsan arrébb toltam a ruhákat a vállfákkal, és leültem és kipakoltam a szekrényem alját. Egy nagy fehér doboz maradt utoljára, ami világoskék selyemszalaggal van átkötve egy nagy masnival. Még nem nyitottam ki, de anya mondta, hogy egy báli ruha van benne, amit az Álarcos Bálra készíttetett nekem. Csak nekem.

A szalagot leszedtem gyengéden, és már csak a doboz teteje maradt. Kinyitottam és találtam ott egy levelet, amit félretettem. Majd később elolvasom. Utána volt egy fehér selyem alapon, gyémántszerű kövekkel kirakva egy álarc. A széle és a szeme helyének a széle volt kirakva nagyobb kövekkel és flitterekkel. A jobb oldalán volt kettő darab kék színű toll, ami ugyanolyan színű volt, mint a ruhaanyag, és mint a köveké. A szemem könnybe lábadt. Olyan gyönyörűséges ruhát varratott, hogy fel sem fogtam a látványt, amit nyújtott.

Kivettem a dobozból és felálltam. Magam elé tartottam a ruhát és a tükör elé álltam, ami akkora volt, mint én. A combom közepéig ért a rövidebb szoknyája, ami gumis anyagból volt, könnyen fel tudja venni az alakomat. A másik szoknya, ami szaténselyemből volt szinte átlátszó hátul, a földig ért egy kisebb uszály részel. A hosszabb szoknya szinte hullámokat vetett, mint a napsütötte víz.

A gumis szoknyával egybe volt varrva a fűzős felsőrésszel. A fűzőrész világoskék selyem alapját ezüsthímzés díszítette, a tiszta fényszínű szalagokkal és hófehér gyöngyökkel. Voltak kisebb-nagyobb gyöngyök, amik hófehéren és vajszínűen tündököltek összevissza az egész feslő rész elején. A nyaki része kicsit kivágott volt, picit többet mutatott, mint kellett volna, de nem túlságosan. A hosszú ujjai pedig selyemszatén volt, semmi dekorációval, mert így tökéletes volt. Pont a csuklómig ért az ujj része. Tökéletes volt. A hátulján a fél hátam ki volt vágva. A kivágott anyag mentén egy csíkban kövek voltak.

A dobozba még találtam egy szikrázó gyémántos nyakpántot, amely szivárványos fénytörésbe vonta a szobám falait a nap fényétől. Káprázatos volt. Egy kósza könnycsepp gördült le az arcomon. A levélért nyúltam és kinyitottam a könnyű papírdarabot.

Kedves Lányom, Angelique!

Tudom, hogy imádod a kék színt és remekül fogsz festeni abban a lélegzetelállító ruhában.

Remélem nem okoztam csalódást a választásban, mert szerintem minden fiú epekedni fog utánad.

Bízom benne, hogy aki megtalálja az álarcodat, vele jól érzed majd magad az este folyamán.

 Sok szeretettel:

Édesanyád

Imádtam anyukám írását. Alig várom már a táncot, az a kedvenc részem, de csak az álarcok keresése után. Egy idegennel táncolni a legveszélyesebb és a legizgalmasabb egyben. 

Megnéztem az időt és már két óra volt, a meghívóban pedig ott kell lenni hatra, mert akkor fognak beszédet tartani, már akkor sötét van. A ruhát kiraktam az ágyra és elmentem a fürdőszobába. Az ajtót nem csuktam be, nehogy párás legyen bent a levegő.  Levetkőztem és beszálltam a kabinba. A meleg víz csordogált a testem minden porcikáján, ami olyan érzés volt, mintha egyre melegebb takaróba takargatnának. Epres illatú tusfürdőt használtam, teljesen habos volt a testem. Miután már kész voltam, kiszálltam és egy törülközőt tekertem magam köré és a hajamra.

Hirtelen nem tudtam, milyen legyen a hajam, a sminkem, a cipőm. De nem adtam fel, gondolkoztam milyen fazon illik a ruhához és már ötletek halmaza szállt meg engem abban a pillanatban. Sebesen elmentem a ruhásszekrényemhez és kivettem egy alsószoknyát, ami pont ugyanolyan kék volt, mint, a ruha anyaga, és egy hasonló kék színű fehérneműt. Felvéve őket, igen megmutatta a hosszú lábaimat, az alakomat. 

Gyorsan megszárítottam a hajamat és utána félig begöndörítettem. Nagyon jó lett a végén, gyorsan lefújtam hajlakkal, nehogy kijöjjön belőle sok hullám. A sminkem pedig világoskék egy kis fekete ködös árnyalattal. A végén kihúztam a szememet macskaszerűen és a szempilláimat kifestettem, ami szinte a homlokomat ütötte, annyira hosszú volt. Kicsi alapozót tettem magamra és egy kis pirosítót, aztán világos rózsaszín rúzst. Az órára néztem és már négy óra volt. Van két órám!

Felvettem nagyon gyengéden a ruhát, és egy olyan kék árnyalatú magas sarkút, ami majdnem nyolc centiméter magas volt. Az volt a fura, hogy tudtam benne menni. Az álarcot a kezembe véve odaálltam a tükör elé. Nem ismertem magamra. Egy nő nézett velem farkasszemet a tükörből. Olyan volt, mint egy hercegnő, vagy egy jégkirálynő. A ruhám a havat juttatja az eszembe a szememmel együtt.

Kinéztem az ajtón, és ahogy kétszer minden érzékemmel körülkémleltem, hogy senki sincs-e a házban. Tiszta a terep, csak én vagyok. Lesiettem a lépcsőn, felvettem a hófehér szövetkabátomat és kiléptem a táskámmal együtt az estébe. Beültem a sportkocsimba a meghívókkal és elindultam a bálra, ahol remélem, akad egy úriember, aki szívesen táncolna velem egy kört. Eddig nem szívesen vetettem bele magam semmibe, de most az egész estbe megteszem. Veszélyes és titokzatos álarcos lány leszek. Remélem az álarcom mögé tudom tenni önmagamat. „A remény hal meg utoljára.”