Az erdő csendes volt, alig lehetett hallani a tücskök
lágy ciripelését, az éjjeli baglyok huhogását és az éjszakai állatok vadászat
közbeni futásuk iramát. A fenyők hatalmas alakjainak árnyéka vetődött az autóra,
miközben gyorsan elsuhantunk minden fa előtt. Olyanok voltak, mint a szellem
alakok, amelyek jönnek, mennek az autó előtt. Sebesen vezetett Louis, de nem
tudtuk miért. Az ablak kicsit le volt engedve, a levegő pedig sóvárogva áramlott
be, a hajunkat szétborzolva. Meghan kicsit viccesen nézett ki, de hirtelen nem
érdekelt, az idegen jutott eszembe, aki a vad és szenvedélyes csók után
egyszerűen ott hagyott. Ott hagyott a kétségbeesés és a düh küszöbén, amiből
nagy nehezen visszaléptem.
Visszakapja még az
a fickó.
Ha, egyáltalán
megtudom, ki volt.
Nem tudom ki lehetett az férfi, aki az almazöld szemeivel
csodált engem, a szenvedélyével ölelt és a vágyával csókolt. A vak is látta,
hogy egy kis szikra kelt életre abban a pillanatban közöttünk. Fizikailag a
bőre alá akart húzni, annyira közel vont magához.
Mondjuk, nem is
nagyon ellenkeztem.
Ez az éjszaka emlékezetes marad számomra. A gyönyörű
ruhák kavalkádjából a legvonzóbb férfi engem kért fel táncolni, és a
legviccesebb fiúval tölthettem a napomat, aki Niall volt. Utána pedig mikor
táncoltam azzal az idegennel, megváltozott a vonzóságról a véleményem. Ő volt a
legvonzóbb, a leg partiképes fiatalember a bálon. Az almazöld szemével, a
széles, izmos vállával, a magas termetével és a gyengéd érintéseivel magával
ragadott a szenvedély és a vágy kísértésének vonatára, ahonnan nem
szabadulhatok.
Ott ragadtam, egyedül.
Még mindig érzem a vad csókot az ajkaimon, a lágy
érintését a nyakamon, mintha egy hímes tojás lennék, egy törékeny tárgy, amivel
gyengéden kell bánni. Vad és szenvedélyes volt, közben lágy és gyengéd
úriember. Fölöttébb meglepő volt, hogy valaki ilyen érzelmeket keverjen,
ellentétet az ellentéttel. Ez olyan volt, mintha egy cuki nyuszi éjszakánként
szarvasra vadászna.
Na, pont erről
beszélek. Képtelenség, de mégis más szemszögből, más személlyel mégis
lehetséges. Most teljesen össze vagyok zavarodva.
A kocsi hirtelen megállt, és Louis, már ki is szállt,
minket otthagyva az autóba.
Mégis mi a franc
baja van?
Miért hisztizik?
Nem én voltam, aki
ott hagy két nőt az autóba az éjszaka kellős közepén, plusz az erdőben!
Nekem kellene így
viselkednem!
Nem értem a
pasikat!
Komolyan
legközelebb beszerzek valami pasi kézikönyvet és megnézem, mit kell ilyenkor
tenni, vészhelyzet esetén.
Kiszállva megcsapott a szellő hűvös ereje, ami egy kicsit
megtántorított, de nem le a lábamról. Becsuktuk az ajtót, és elindultunk Louis
hűlt helye után. A ház hatalmas volt, akár egy akadémia. Csodálatos mégis
története van, mesél. Az ezüstös fényes korong az égen megvilágította és olyan
régies benyomása lett tőle. Régies, misztikus. Belépve a hatalmas ajtón a
durcás Louis állt ott, a mellkasán összefűző kezével.
-Gyertek erre! – mondta parancsolóan.
Most még
parancsolsz is?
Minél nagyobb,
annál nagyobbat esik.
Mosolyogva követtem a hatalmas hátát. Jó, hogy még
fölvettük a szövetkabátokat, mert elképesztően hideg volt. Fogvacogva Meghan,
én meg mérgembe burkolva mentünk végig a kanyargós folyosókon. A falak fehérek
voltak, rajta jég, ami átlátszóvá, törékennyé és áttörhetetlenné tette egyben.
Csodálatos volt, ahogy a zúzmara végig türemkedett a sötété jég színű vastag és
kemény függönyökön. Egyre magasabbra törtek fel, egyre nagyobb darabokban, akár
egy kígyó. Hullámzóan, kecsesen és művészien. A padlón csak úgy vízhangzottak a
lépteink, sokkal hangosabban verődtek vissza, mint amilyen valójában volt. A
padló átlátszó üveg volt, csillogott és a tükörképünk látható volt. Láttam
magunkat miközben egyre beljebb, mentünk ezen a hideg folyosón, mert ahová
tartottunk, ennél hűvösebb és jegesebb hely lehetett.
Egy sarkon fordultunk be, ahol a folyosó véget ért és
elénk tárult egy tágas terem, a mennyezetéről jégcsapok lógtak, mint megannyi
ragyogó csillár. Lidércfények és jéggömbök úszkáltak a levegőben, mintha zsinóron
lógnának a feneketlenségbe, ahonnan nincs visszaút. Fényük töredezett szilánkokban vetült a
falakra és a padlóra. A padló maga ködlő jég volt, a leheletem felhővé vált a
levegőben, ahogy beléptem. Fölszállt a mennyezetre és egy kis jégcsap lett
belőle, amely egyre nagyobb lett, és átlátszóbb. Jégoszlopok tartották a
mennyezetet, átlátszó kristályonként ragyogva, tovább szórva a teremben táncoló
szédítő fényeket és színeket. Sötét, vad zene visszhangzott a teremben ahol a
többiek is fogvacogva álltak.
Olyan érzésem volt, mikor a csillár alá értünk, mintha
otthon lettem volna, de csak félig. Otthonos érzés fogadott hatalmába engem és
a fehér farkasomat. De, közben éreztem a bőröm alatt, hogy feltörik belőlem egy
másik erő. Egy másik farkas alak, de csak szellemképben. Ő nem érezte magát
otthon, egyáltalán. Ellenséges volt neki minden.
Most félig fekete, félig fehér voltam, az egyik felem
otthon volt, a másik pedig ellenséges területen. Az egyik részem el akart
menekülni ösztönösen, a másik részem maradni akart, hisz otthon volt. Most
ketten élnek bennem és eltévedtem a személyes névmások dzsungelében, már nem is
tudtam, hogy melyik felem mit akar, de egy biztos volt. Mind kettő különböző
dolgot akartak tőlem, azonnal. Meg kellett ijednem, de nem. Nem tettem semmi
ilyet, inkább csak próbáltam elcsitítani az egyik farkast, ami nem igazán ment.
Éreztem az erőt a bőrömön, mely áramként csípett meg, de közben energiával
töltött fel. Éreztem, hogy a szemem a fehér farkasévá alakul a fogaimmal
együtt, de közben a fekete farkasom szelleme lebeg körülöttem, megvédve engem.
A többiek megdöbbentek, egy erő hullám vonult át a teremben, mely egy két
csillárról a kristályjeget letörte, de szerencsére senki sem sérült meg.
-Mi a szent szar? – mondta döbbent hangon Sam. A Falkám
összes tagja jelen volt örömömre, az O’Breen összes farkasával és egy két
idegen vérfarkassal. A jeges padlón láttam, hogy a szemem teljesen világoskék
volt, ami a farkasé volt, a fogaim élesen meredtek ki az álkapcsomból, ami
kicsit felszakította az alsó ajkaimat. Körülöttem Istenként lebegett a fekete
farkasom alakja, aminek a fénye betöltötte a terem minden egyes rejtett kis
zugát.
- Mi van velem? – kérdeztem elfojtott hangon, de közben
meg néztem, ahogy halványodni kezd a fekete farkasom. Kicsit lenyugodtam, de
még mindig gyorsan vettem a levegőt, a szívem vad iramban hajtott, akár egy
versenyló.
- Hát mégis igaz a legenda! – mondta Mackenzie és most
már elegem van abból, hogy állandóan egy legendával kapcsolatos, ha történik
valami teljesen rendkívüli velem.
- Milyen legenda? – kérdeztem elég furcsa hangon.
- Rólad szóló legenda. Ez miatt is vagyunk itt. – mondta
fél mosollyal. Louis apja mellett állt, de komolyan az a két férfi egyszer
kikészít.
- Mégis hol van az- az itt? – tettem fel megint egy
kérdést. Elmosolyodott Louis apja, és a fia most engem nézett. Éreztem a
tekintetét, de nem érdekelt.
Komolyan most már
menjen a picsába!
Egyszer eljátssza a sértettet, máskor meg úgy
tesz mintha nem épp a műsorával foglakozott.
-A víz törzsének egyik szent helye, ahol a Rólad szóló
írások, pergamenek és a legenda van. – nagyon furcsán hangzott, hogy azok, akik
több évezrede éltek, tudták, hogy én leszek a Kiválasztott, amiket leírtak vagy
le is rajzoltak. A falakon voltak írások, amik idegennek látszódtak, de közben
mélyen érzetem magamban, hogy ismerem ezt az írást.
- Ez az írás arról szól, mikor a Fantomokkal harcoltatok
Niallel. – mutatott egy jégbe vésett kép halmazokra, amik remekműnek
látszottak. Engem ábrázolt, miközben a nő mellkasából kihúztam a kezem, a
maradék fekete rózsával, miközben ömlött belőle a zöld massza. Niallt eközben
valami gyökér tartotta lent a földön, mely szorosan fonódva tartotta a szőke
barátomat. A másik nő szemében tűz lobbant hirtelen, ami rám szegeződött és még
most is éreztem azt a parázsló tüzeses tekintetet, ahogy dühvel vegyítve a
szikrát, szinte robbant. Nagyon eleven volt a kép, és élethű, mintha tényleg
megtörtént volna ebben a pillanatban ez a jelenet. Igaz, megtörtént, múlt eset.
Szemkápráztató volt, ahogy a szinte átlátszó falakon, ősrégi rajzok voltak
belevésve az örök jégbe.
A vad zene elhalkult és helyette a terem meglódult.
Remegni kezdett minden, a mennyezetről jég darabok estek le, amik nagy
koppanással törtek ezer és ezer darabokra. A jégszoba közepén hirtelen megnyílt
a jég, a földből pedig kiemelkedett egy kisebb asztal, amin egy hatalmas könyv
állt, érinthetetlenül, amin több évezredes por volt látható. Mikor már
kiemelkedett a könyves asztal a jégből, abba maradt a szoba mozgása. Senki sem
sérült meg, egytől egyik a könyve meredtünk. Egy erő vonzott a könyvhöz, egy
megtörhetetlen erő. Miközben egyre közelebb értem, annál jobban éreztem a
hatalmas erőt tolongani bennem, ami majd kicsattan. A szemem hirtelen
farkasszemek lettek, ahogy pár perccel ezelőtt, de most a fogaim emberi alakban
maradtak. A könyvhöz érve a szívem veszélyes ütemben dobogott, lefújtam róla a
port. Egyszerűen eltűnt róla kosz, és a könyv előttem állt. Az anyaga durva
bőrből volt, aminek a szegélyét farkas mancsok fogták. Mintha azok az állati
kezek nem akarják, hogy aki megtalálta, kinyissa. A hosszú körmök ívelten
vájtak a bőrbe, a könyv gerince vastag volt és szemek néztek onnan vissza.
Farkasszemek, amik meglehetősen hasonlítottak az enyémhez. Egy hatalmas fekete
vaszár volt rajta, akár egy kapuzár. A könyv a záros oldalán girbe-gurba vas
darabok védték a könyv kinyitását.
Miért védték a
könyvet?
Mégis milyen kulcs nyitja ezt a különleges
zárat?
Vagy egyáltalán
kulcs nyitja?
Mit rejthet egy ilyen könyv, amit meg kell
védeni?
Nem tudtam mi nyitja a zárat, de biztos fontos dolgot
őrizhetnek az ősi lapok, amit a víz törzse rejtett el évezredekkel ezelőtt a
világ elől.
